2010. szeptember 10., péntek

Romok 2010.január 17. 13:57 Lacibetyár

Mindig is gondoltam, hogy nem lehetünk teljes biztonságban a szabad térhelyeken elhelyezett dolgaink megőrzését, fennmaradását illetően. Jövök vissza Lacibetyár birtokára kicsit körülnézni, és a képtáramban csak a romokat találom. Azaz semmit. Csak a helyőrzők biggyeszkednek az üres albumokban. Tehát, az időtállóság, megbízhatóság erősen kétséges
 

Vissza az egész! 2010.január 17. 14:38 Lacibetyár

Az előbbi bejegyzésemet kicsit elhamarkodtam hirtelen támadt haragomban. Ezt a rossz tréfát, valószinűleg a Goggle Croma űzhette velem, mert a mappáimban hült helyét láttam csak a fotóimnak. Kicsit megnyugodtam, miaután az IE-v
el is megpróbáltam Mindjárt más!Nagy mosoly Még a fotót is hozzáasja ide, amivel elébb hiába is próbálkoztam. Hogy mik vannak!????Idétlen

Happy Birthday Evike 2010! 2010.január 25. 11:06 Lacibetyár

Drága Évikém! Talán ez az utolsó alkalom, ami majdnem biztos is egyben, hogy itt, ezen a fórumon köszöntselek, köszöntsünk születésnapod alkalmából. Talán a régiek közül többen is ide találnak még. Ide, ahol egykor, oly jól éreztük magunkat. Persze, ez volt körünkben az első ilyen születésnapi "BULI" .... És mind ilyet, nem igen felejtünk el.... Sok szeretettel gratulálok, és sok boldogságot kívánok: Laci








Származási hely: Mentés_Camera RAW




Idézet
Happy Birthday Evike!

Happy Birthday Evike!
Házigazda:papa
Dátum és idő:2008, január 25., 10:00–23:45
Hely:WLS
Az esemény megtekintése a Windows Live rendszerben

Boldog szülinapot, paparigo! 2009. május 19. 0:25 Lacibetyár

Ma van 2009. május 19. 0:23 perc. Tehát már ma van! Megértem a 60. születésnapmat is! Isten éltessen paparigo!

Idézet
Boldog szülinapot, paparigo!

Házigazda: Éva

Dátum és idő: 2008, május 19. időpont: 20:00

Hely: Várda



Házigazda:Éva
Dátum és idő:2008, május 19. időpont: 20:00
Hely:Várda

Az esemény megtekintése a Windows Live rendszerben

Származási hely: PhotoScape

Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Szia!

Persze, hogy "idetévedünk". Az is eszembe jutott, hogy az eltelt év alatt megszületett Pannika is.

Isten éltessen sokáig, kívánok minden jót!

Éva május 19. 9:36

. lacibetyár megjegyzése:

Netán valaki idetévedne ezügyben, annak megköszönöm a kedvességét! Azért kíváncsi vagyok! május 19. 0:27
Hurrá! Kijött a jó idő és megkezdődhetnek a tavaszi munkák. Na persze, mikor már egész napos robottá fajul a dolog, azt már nem szeretem annyira!



Megjegyzések


. lacibetyár megjegyzése:

Meg aztán, ha olyannyira hiányoznék egy-két személynek, az jöjjön az új tanyámra. Szívesen fogadom! március 1. 23:30

. lacibetyár megjegyzése:

Köszönöm lányok, aranyosak vagytok! De, ez a tárhely, illetve a hálózatom bedőlni látszik. Nem sok keresni valóm van már itt nekem! Időnként azért benézek, hátha akadt egy-két eltévedt madár.... március 1. 22:45

G. Zsuzsanna megjegyzése:

Egyetértek Zsuzsa véleményével.Én is nagyon szeretem olvasni a commentjeidet. március 1. 20:30

Pikola Zsuzsa megjegyzése:

Nélküled színtelen lenne ez a hely!! A kommentjeid, az egyéniséged igazán sok örömet okoznak nekem és szerintem a többi barátodnak is! március 1. 19:35

Bezár a bazár! 2009.március 1. 23:53 Lacibetyár

Bezár a bazár! Aki továbbra is szívesen tartana velem kapcsolatot, azt szívesen várom az új NETWORK FOR BARBAPAPA új ning.com-on megnyított rendszeremben. Csak emailban jelezze, és küldöm a meghívót számára. Üdvözlettel: Lacibetyár

Még azért maradok ... 2009.február 24. 12:24 Lacibetyár

Még azért maradok egy darabig. Észrevehettétek, van némi változás itt nálam. A régi profilt töröltem, mert hibát generált. Nem tudtam változtatni az engedélyezéseken sem. Azért ez nem járja! Nem? Töröltem a tárhelyet, de megmaradtak az alapdolgok. A fényképalbumok és az események. Kár, hogy a blogot nem tudtam visszahozni, de üsse kavics! Volt már ilyen a történelemben... Azt hiszem, hagyom is így parlagiasan. Nagy dolgoknak kell történniük, hogy megváltozzon erről az "újított" rendszerről a véleményem. Netán, a bétából, valami használható változat születik... Hát ennyit a DOLGOK állásáról!


Megjegyzések


Pikola Zsuzsa megjegyzése:

Most néztem meg csak a levelezésem. Csatlakoztam, mert te hívtál:) Már nem igazán tudom követni ezeket új "klikkesedéseket", de ezt tudom a sz.....rendszer kulminálja..... március 1. 19:32

. lacibetyár megjegyzése:

Meghívtalak a ning-re. Nem kaptad meg? Puszillak: Laci február 28. 10:47

Brigitta megjegyzése:

Sz... ez a rendszer .Túl lett bonyolitva .Túl sok itt a túl . A fene megeszi .Ez van nekünk ez jutott. Sajnálom a régit . Azt már nagyon jól kiismertem .

Pusza Brigi
február 28. 9:42

Csakhogy… 2009.január 13. 22:09

Budweiser Snowfight - Watch a funny movie hereNe legyék a nevöm Csuta Lajos, ha nem akartam vón igyekezni ideja tanyára! Hejába, eza zújévi hercehurcák a Gyulaféle családba, igönn mögvisetetik a figyelmem akarattyát a nőji szüvek irányába való tüsténtködésöm formájját tekintvel… Me mindenhová éngömet citányak, ha köll valami segiccség! Én mög mönyök is mind a goló! Pedég, mondég mondogatom magomba, ho ene felejcsem a tanyasi embör foganattyát, miszörint több nap mint kóbász! Vagy valami ilyesmi.. Ha nem illesmi, akko meg egészen más! Hát neem? Hádde! Szóva, mindig mondom magomnak: Te Lajos! Me igyen híjom magomat, ha nagyonn komollan akarnék ebeszégetni a saját fejemme… Mondok, Te Lajos! Ménem törőcc többet ezökkel a jóféle, szorgos fehérnépekke? Gyönnek hozzád éjt napallá téve, oszt Te meg sehun?! Hozzák a jóféle kulinákkot, hogy élvezköggyek itten.. Meg sö érdömüllöd Lajos! Igyszoktam korhullóformára vönni a figurát akkurátus formába! Ezért osztánn megne haraguggyanak Kentek! Iszönn, éjjel nappa csak magikra gondullok! Hogy mikó hozzák má a követköző adag tötöttkáposztát, kocsonnyfélét, mögasztánn a nyakolajot is… Najazé nem kerüll ám a kutyák harmincaggyára, amit ideprezentányak neköm! Bár, eccör-kéccör ecsaptam a hasamot, de annyi bajj löhgyék!


Akkócsak győjjenek szaporánn, de ne lögyön osztánn harag belülle, ha ippen máshun tanánának !

 
Budweiser Snowfight - Watch a funny movie here
Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Lajjoskánk, a magyar tanyavilág egének tündöklő csillagzata Hódastul! Akko mostan idegurút, mint a gojóbics hozzánk is? Nem hiába vette saját magival a dijalógussat korhulóformára meg is vót a foganyattya.Sok lúd disznyót győz. A kend jobbik énnye, meg sok lúd... Gyakrabban beszélgessen önnönmagival ilyen hatást gyakorlojan, oszt majd gyakrabban gurul idejis a jányok szoknyája, mega fözőkalánya erányába.

Hej muramista, muramista, csak ne látnánk át mi a szürkeállománnyal felvérzezett fehírnépek át a szitán, hogy a tőtött kápocta, kocsunya, meg a nyakolaj reményteli képe lökte ide a gojót ezen irányba, vagyis felénk.Na, de igy van e. Minden szentnek maga feléje hajlik a keze, hát még a nem szentnek, vagyis a Lajoskának is.Még csak aztán neki!

Egy szónak is száza vége, itten vót, örűtünk kendnek. A látogatásának reményteli megvalósulását meg leteszöm a burító alá( nehogy a macska belenyajjon) kocsunya formájába.Ha sokáig nem gyün ide, felemelöm a burítót, oszt egyenek a kutyákok macskákok, mert veszendőbe csak ne mennyen az a jó étek, ha a Lajjoska nem gyün mégsemis.Mert beígérte, hogy máshun is lehöt kujtorgásbul kifojólagosan.

Pusszancsa: a magi kamillavirágzattya

január 14. 15:49

Mögöttem.... 2008.október 10. 14:32

Mögöttem a kacsapecsönyét! Még a lábomujját is megnyatam utánna...



Származási hely: 081002




A töki pompos apropójján 2008.augusztus 5. 0:27

A jóiskollájját nekijje! Má megent jó elerestettek engömet itten jófajta zsolozsmákka! Hú de megőrűtem én a töki pomposnak! Csak tátottam azt a randa levesmerőmet, ahogy pomposottak ottan a képen annak laeányzónak a a blujza alatt! Csoda, ho má máshová nem is tuttam pillantani, ha akartam, hanem! Édös Pipitér lölköm virágom! Máskó jobban gondújja meg mit hoz neköm ilusztráció gyanánt! Mongyuk, a pompos a maga naturális valójjában is megnyerte az izlésem teccésit. Minden belevaló, nagyon is belevaló! Majha úgyfordull, akko én is utánnanézek enek a recipének a hijatkozást alapulvéve, de úgyis ahogy köll! Mosmá nem is meröm dicsérni jobban az én kedves Bözse nénémet, me még ujjan efogútt leszek, mind a vöcsök! Aszt meg ugye nem szertném! Me hogyis venné ki magát ez a nagy imádat, amive ehalmozom ezé a jókis James söré, amit má többször is hozott ide neköm a tanyám pitargyába. Namostlátom csak, hogy ittenvannak e még ezek a fagyik is, mindenféle eperr, szödörre, kökönyéve megszórva! Azannyát! Tuggya kend, mitül lessz szép gömbölű a férfembör hasománya!


Visszatérve az én fődöntulli pipitéres bokrétámhó... Hogy Magicska millen cikormámyos gyelzőkke illette a tanyavilág hétpróbás, kackijásnak mondható, allig gézengúz, lány és asszonyszoknyák pöndörgetőjjit, a széplölkű Lajosot, ammá többmind döfi! Be is keretöztetem a cintula báttyáva, hadd tanujjon némi széptevést tüllünk az utókor ebitangútt nemzedéke is! Azé gyöttem illen késő fetájba ideje, me cintula bátyóhó meginn meggyütt a csipet csapat, oszt ott kö heltánom. Me, Lajosra lehetám számittani! Most gyorsan abbajis fekjezem mer má rámvirrad, ha nem igyekszek a dunyha alá! Csókujja a kedves hódullóit: Lajos

Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Ejnye az áldóját! Magi aztán férfiembör. Ahejjet, hogy a tökipompost lesné, gusztálná, kóstulná elsőnek, a jány blújza alaja kacsinygat. Na, de hát így van ez jól.Nem is férfibul van fabrikálva az, aki másképp tenne még hozzávetőlegesen is.

Jó, hogy a pompos is megnyerte a teccésit a maga naturális valojában is. Nem hejába hoztam legalább. A jány csak kiegészítés volt, mertho a képen amugy is ott vót, gondultam maraggyon is. Hova tegyem onnajd elfele.

Nem gondulom meg mit hozok legközelebb, magi szeletálgyon, mit les gúvadt szemmöl. Ételt vagy jányt... Fradi Zsiga mesélhetne a döntésinek miegymásos voltától, amúgy megjegyzem.Én is kitanáltam mijen fábul faragták kendet, ahogy rejagált most! :-)

Mondjuk, ha Robrtredford gazda hozná neköm a pompost, én sem a pompost gusztálnyám meg elősször. Igaz, már nem a régi Robert gazda sem. Fijatalon gusztálgattam a kinóban. Még most sem rossz egy pédány, a ricsárdgír-ról nem is beszílve. Úgybijony!

Cintuláho meg mennyön unokázni vele. Köll a segedelem.

Csókujja: Éva pipitér augusztus 5. 10:21

Pentz Zsóka megjegyzése:

Mindig kibabrál velem drága jó Lajosom! Hát mostan látom, má megent ide dugta a mondókájját, én meg magamba izgullok, ho mi van magival, csak nem tettem szóvá, de mostan meg má annyira kevéske időm van, ho részletejiben nem is tudom leirnyi amit szeretnék. De jóllesik amit irt az egyször szent. Csak aztat akarom mondani, hogy nem csak a hasománya nő a férfi embörnek, hanem a fenérnipek tompora is attu a sok finomságtu. Láttya millen jól beosztom a söröcskéjit, ha ide hoztam vóna eccőrre, má egy korty söm lönne bejle, igy mög kitart egész nyáron. Egésségire! Na azé aztat sem állom ám szónékül, hogy mögakadt kend szöme azon a pompost árulló fehirnépen, de főlleg a blujzán, az áldóját és akkó velünk mi lösz? Eztet kérdezem én. A választ mostan nem tudom mögvárni, de majd gyüvök érte. Segiccsen Cintula báttyának, szegény embörre rá fér, tarcsanak össze, szip dolog az. Majd este benézek, ha ementek a munkások. Csokujja Bözse nénnye augusztus 5. 7:30

Vagyok én vagyok! 2008.augusztus 11. 23:15

Kedvös lölkeim, aranyos Hőgyeim! Ugyi, millen jó hogy vagyok én itten mint Lajos! Ide tunnak gyönni oszt kofákodharnak ölöget, akár nékülem is! Nem is nagyon hiányzok én má ullátom! Vagy rosszul látom? Mongyák meg neköm, de őszintén! Igaz, hogy mostanába nem igönn vagyok itthun a kis tanyámonn, me besegittök a báttyának, aljas cintulánok. Szegén világtalan pára, hát nekiállott valami tárullót összeeszkábányi a hátsó traktusba. Lebontotta ódatt, aszta kis kajibát., amit annakidejinn összehozott, oszt hátú akar helette valamit összeópistányi! Meghát, ittenvannak az unokák is, hun négy , hun öt. De lösz emmég hat is! Hát ezé köll neköm besegéllni szegén fejinek. A két fijju unoka is segitt a papának, de ez inkább, kicsit hátrébb hoza a a dógok lefolyása mönetit. Napi 100 foriné dógoztattya űköt! Ezök mög, ugy nekiugranak a dolognak, mint borgyu az annyának! Állandójan azon nyavalognak, hogy mit segélljenek. Hát má ott tartanak, ho kiásták az alapot, kifurták a betontuskók helit. Ma meg bele is betonoztak a likakba. Ide lettek belejállítval a tartóvasak, amik az oszlopokat tarcsák maj. Hónap sóderágy lösz betrittvel a járdalapok alá, merhogy nem betony lessz az ajja, hanem kűlapok! Igy, akármikó szétszedhető lösz, ha köll! Me épittési engedélyt nem kért rá, igy kénytelen ilyen mobilussan sumák móggyát anni meg az épittésnek vala. Na, de haggyuk esztet má!




Öröllök, ho jó vannak! A tanyapuccot meg hanni köll későbbre! Nehommá, illen rökkenőbe csuszakujják a portát dzsuvás szomszéd megölégedésire ám! Ölég bajj az ho ilyen embörökke vagyunk körűvéve! A Kábosztásrétesse, mög igyenest szivenntanát! Esszeretem a legjobban. Persze a möggyes is gyühet! Drágaságos Pipitér virágos lölköm, bogaram! Hát hunnajd gyut kigyed eszibe illen vad gondulat, ho, má másná kőne vigasztallást keresni? Esztet megne hajjam mégeccő! Measztán a térgyemre fektetőm , oszt jó efenekellöm mind a kispuját, ha nömoda Buda! Még, ho nem vételeztem észbe a pipitérös tabellát? Hogyzistenbe ne má! Nem birtam éccaka alunni se a főháborodástúl! Me, hogy néz ez ki, mi? Megis irtam a pisai ferde parlament házasszonyának a főháborodásom héccencséges móggyát! Mosmá, kaptyák össze magukat, oszt hasssanak oda! Há nem!? Minek űnek ottan annyian mint a tikxar? Abba kőne má fejeznem a hadogállást, me nagyon belekeverettem má meginn! Csók: Lajos

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Hejj, de szép forgalmat bonyolittanak itten le ezek a fehírnípek! Lassan népszerűbb leszek minda Győzike! Pedig asse kutya a maga műfajjába! Még jóhogy van Magiknak eza Lajossuk! Me, mit is csinyánának nékülem? Csak irnák aztokat a cikornyás dógokat, aminek se ize, se vize! Ugye? Me, azé köllám a fehérnép lölkinek ekkis tanyasi lamúr is ám! Aza bajj, ho mindig csak kerűgessük egymást! hiába lesekedek, ho mikor gyönnek magik a szüvem megdobogtatni, de mindig mellé mén a dolog foganattya! Ha rögge várom maikat, akko este gyünnek, ha meg fordítval, akko rögge! Akko most, ere aszondom, Bakfitty! Na mitszónak kentek ere? Mög hát! Mé? Azé! Nahát! Mosmá össze kőne hangunyi a tanákozók fonalát, me nagyon szétának azok! Még aza jó, hogy illen szép dógokat hintenek a pitarom küküllőjjibe, mint amiket irnak rólam. Az is igaz, hogy a hiányom érzete, nem löhet víletlen dolog ebbe a nagy gyüvésmenésbe. Asztat, ha kérhetöm, lekközelebb, valamiféle hüttőtáskába raktyák kegyitek ide a hozott anyagot, me ugyfő melegszik minda rosseb! Oszt, csak nyammulom a levesmerőm bemenetin a a neköm szánt falatokat. Najazé, Éva Pipitérös lölköm, nem lehet ugy oda a Lajos bajca billegetésitűl, mindahogy irgya, me a mostani bloggyába is a 3. napi adag rizsa tálullásáná, látomén hogy szemet vetett ara a fijatal vitorlás gyerökre! Nem mindha nöm löhetne, de azé mégis! Asszeretem, ha a szüvem dörömbözői csak a Lajost istápujják, meg cirúgassák. Legalábbis lölkileg, me asse kutya! Lekközelebb azé kiűhetnénk ideja ganyédomb mellé, me csinyátam oda egy jó kis lócát. Mongyuk, kicsit döcögős, meg a gyanyé is illatos, mégis szép lehetne a mi közös tanákozásunk, a verballitás talajának gyökerit nézve is! A Rétes nagyon jó vót! A kábosztássa jó ecsaptam a hasam böndőjjit. A meggyesse meg jó ekisértem a bélest! Ara hátrafelé a könnyebbittő ajtajját feszegetve, sürü sohajtásokka füszerezve asztat. A tábla dógába meg jó járt el Éva lölköm! Pipi-tér! De, ugye nem kicsit ér? Édes Bözsenénnye! Örüllök, hogy igy idekapott kend is a tanyámara! Inkább idegyöjjön kegyid, mint a szemetesszomszéd gyanyédomgyába gyönyörköggyék! A kórság üsse mög az illen ótvaros alakokat! Tönkereteszik más élvezetit! Hátakkó, a mijelőbbi tanákozásunkra! Csókujja magikat a kegyitök szüvezöngetőjje: Lajos

augusztus 13. 0:02

Éva megjegyzése:

Hiányzik ám magi, de ha nincs itt, akkor magunkat szórakoztatjuk Zsókával. Oszt emlegetjük, mert a szívünk zsinórjára kend már odahurkolta mán magát. Jó nagy görcs van ott a hurkon, oszt már nem lehet onnajd lebogoznyi.Ottan himbálózik kend szívünk zsinórján. Ugye, Zsóka?

Építkezzen csak! Úgy óvastam figyelmem ablaktyát nagyra nyitva asztata témát feszegetve, hogy hogyan kell azt a kajibát összeópistányi, mintha építős tankönyvet óvasék. Betonytuskó, tartóvas,sóderágy, miegymás?! Oszt abban a sóderágyban nem kényelmetlen a magi derekányak a fekvés?

Jól megaszonta kend itten a dógok menetit ecsetelve.Olyan tudományosan, de nem körmonfontan van kifejezve ottan minden építésileg, hogy még a hőgy agyam is megértette viszonylagossan hozzávetve. Még a sumák trükköt is.:-)

Szóval hiányzik magi, de meg is érjük, hogy nincs ideje ránk ölég most. De a türelmünk az határtalan, ha magiról van szó. Kivárgyuk. De ne feszíccse nagyon a húrt...

Hogy elfenekel magi, mert a főbetyárt, a Söndört céloztam meg figyelmem nyilával? Oszt azt hiszi ez jó móccer? Hinnye a keservit, micsoda pedagógija ez?

De asztat írta, hogy bevette a pipitéres tablettát, hogy az majd a zagyát figyelmeztesse, hogy gondúnyi köll nehanaptyán pipitérre, ez azért vigasztal. De ne fenekelljen el, mert az fáj!Micsoda gondulat! Azért Zsókának megköszönöm, hogy kiállt mellettöm fenekelésem tárgyában.

Vettöm a káposztás rétesibül a Zsókának, vagyis a magi Bözse nénnyinek a remekibül.Köszönet érte! Van maginak is még, ne tegye szóvá!

Csókujja: Éva
augusztus 12. 19:37

Pentz Zsóka megjegyzése:

Édös Gyerököm! Hát hogy tudol illet mondani, hogy nem hiányozol nekünk. Dehonem, csak mi Pipitérlölköddel ollan tapantatosak vagyunk ám feléd, tuggyuk most sok a dolog, még a szomszédba is köll menned, ezé aztán nem is áprehendájjuk fő neköd a távullétedet, ha irol bódogan ovasunk felőled. Uhogy nyugoggyá má meg, me ha nem is vagyol gondulunk azé rád. Látod még rétesse is gondutam rád, igaz Éva lölkömnek is pont aza káposztás a kedvönce, de van elég, uhogy megosztoztok rajta tesvérijesen. De azé mögmondom ne fenyegesse az én barátosnémat, mit akar maga, térgyire fektötni, oszt everni, nanemá, az ollan jó lélek, illenre meg gondolattyába se szabad gonduni, tönni meg pláne! Na bucsuzom, oszt ha piciri idejje van csak gyüjjön, me várgyuk ám nagyon.Csókujja Bözsenénnnye. augusztus 12. 11:53

hát... 2008.augusztus 23. 22:26

Hát meggyüttem! Aszmá látom, ho jókora vendégjárás vót itt a tanyámon! Talánn egymásnak atták ezek a fehérnépek a kapukilincset? Sajnos ugye vótam, hogy magam se tudom hogy! A cintulájékná etőtöttem vagy 6-7 napot, segétem a fabódé épittésibe. De nem vót ám folamatos a munka frontya! Me, hunide mentünm, hun meg oda... Az onokákka is köllött pücskörészni, haakartuk, hanem! Mekkő, hogy mongyam, ez inkább a Luca székihő kezd hasollittani, mint valami hasznos tárulló alkalmatossághó! Majcsak késszen lessz eccer... A többi nappa, igöncsak nehézlenne eszámúnom, mive a bolyongásé vót a főszerep. Bevetettük maginkat a gyerökökke a tengeribe, oszt ugye keverettünk, ho csak mostanra kerűtünk elű. Most szójjanak hozzá a kedves fehércselédféle nőszemélek! :-) Ez van! Megasztán a sok finomság is megromlott mire rákerűtt vóna a sor. Maj lekközelebb óvatossabb leszek ezen a vonalon. Csak gyűjjenek máskor is, még akkor is, ha ippen kujtorgáson vagyok! Cintula ma üzente meg, hogy ement a csipet-csapat. Ecsöndesedett a házuk tája... Esztetis megkő nekik szokni megent! Akko, ugye má nem haragunnak rám?! Hogyis mentem vón én el azza a csillogós menyecskéve? Köllök is én annak! Mer nemmondom, ha ugyfordúna, akkor pláne! Csak legyenek szép dundik attul a sok süteméntűl, amit efogyasztanak helöttem! Csókujja Éva Pipitérgyit, meg a kedves Bözsenénnyit: Lajos!

Megjegyzések


Pentz Zsóka megjegyzése:

Szép jó napot kedves Lajosom! Na egye fene, megbocsátok most az eccő. Ollan szipen esorota, a munka fronttyá illetőleg, ho még én is elhiszöm. Megaztán tuttuk ám a dörgés lényegét, csakhá méne incsekeggyünk magival. De azé többet ne haggyon magunkra ennyi idejig. Aztat meg ehiszem, hogy most ementek Cintula báttya unokáji maginak is hijányozni fognak, de majd gyünnek a téli szünidőben, meghát hisz nem laknak messzi, hétvégi látogatásra majd gyünnek, oszt nagy lösz az öröm. Na de mán nem vigasztalom tovább, mer még elsirgya magát.

Na aztán, hogy felőljek a kérdésire, hát persze, hogy nem haraguszunk, hát lehet magira haragunnyi? Persze én csak a saját nevembe beszihetek, de talán Pipitérgye sem haraguszik, megértő is magával szömbe, meg pláne!

Szóva a kajját meg legközelebb ögye mög, mert szép-szép a dundi hátsófertáj, de annak is van határgya! Ha én mondom ehiheti.

Ma nagyon evótam foglalva, mert most mög a porszivóm mondta fönek a szógálatot, oszt gyorsan mennyi köllött vönni másikat. Szini sziv, csakhát ollan mérges vótom, mit gondul össznye-vissznya ha van 3 méter zsinorgya, hun van ollan sürün konnektor? aztat mongya meg neköm, még ha malacorráját is beszámitom, akkó sem ér el oda ahova kéne, ezek aztat hiszik, hogy csak ott takariccsunk, ahol a papok tánconak. Na annak se vót a kezibe még porszivó aki jeztet tervözte. Na csak eztet azé irtam, hogy nehogy aztat higgye, hogy nem gyujtott márais egy kis méreg.

Na Lajoskám menek, aztánnék majd gyüvök, vigyázzon magára, aztán a bajcát ápogassa ám, nehogy szó érgye a háza elejét. Csokujja magát: Bözsenénnnye augusztus 24. 17:57

Lajos válasza 2008.július 1. 0:26

Aranyos Lölköm, Galambom! Mit vétett magi a természet ellen, hugy illen korán köll kenie, nap-nap utánn? Sose lössz enek mán vége? Előbb-utóbb tönkreteszi magát, ebbe a nagy hajtásba! Mikor gyön mán el a szabaccság ideje? Amikó, nyócig, kilencig is efekhet a puha ágyikójjába a jó meleg dunyha alatt? Mitbeszélek én itten e? Meleg dunyha ilyenkó?! Ilyenkó, legjobb egy szál nyeglizsébe alunni, vagy jobb esetben meg annékün se! Nekem jó kis birkabolyhos takaróm van, a derékajjam meg mágnescsikos. Há, azé, hogy ne gyötörgyön a nyavala. Jót is tesz ez, mondomisén mindenkinek! Télen, nyáronn beburkullózok nyakig, oszt mégis jó van! Hát, ho folytassam a gondulattyára való ráfordullást, má a kommentye gomdulattyát illetőjen gondullom ám! Szóva, ott vót a triumvirátus, Én, a Gyula , meg az Otttó, a Tótottó vot ott! Ere gyütt még rájja a Cintula, az asszonnya, meg Izusék. szóva, így vótunk páran, meg a kutyák. Nemis szólva a hörcsögnemzetségrű, akik közbe szaporodást is produkátak többediziglen. Nem mindig csipem a bátyám dógait, de azé nem köll nekijje vasalló! Inkább, ilyenko köll nekijje anni egy kis jó büdös, csípös pájinkát, attú egybűl helyrekupállódik, mint a fostosmacska a kutyakergetéstűl. A kigyed cirógatását meg csak haggya az én arcom képinek simogatására, annak jótékony masszérozására! Ottanvan cintulának a Tercsi Mamkájja, simogassa ű asztat! Há, nem? Azé, asztat is kifirnyákútam a Cintula mismásullásábú, hogy űneki is teccene az ilyenforma tüzes, kezes lejányzók iparkodása a fejeajja eligazittását tekintetbevéve is, a rejalittás talajának szintjit egybevéve is. Kegyid, csak a Lajossa törőggyön! Me, ű a szépasszonyok pátyullója, nem pedig az a másik betyárféle jófirma. Tököt vittem nekijje! Perszehogy asztat! Nincs ennek töke a kertbe, csak a szomszéggyáét mutogassa a képek tárulójában. Ha , szókimondóan mondanám, aká töketlennek is nevezhetném, de mivel ez, féreértésnek anna helyet, ezé nem is mondom, csak gondullom! Asztis csak hallkann! Me, van ám itt kulturra! Szóva, csak gyüjjögessen hozzám folyamatossan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, me, gyünni csak úgy érdemes! Hátakko ennyi futotta az én tekeredett agyambúl kifolyólagossan. Csókujja a drága lölkit: Lajos

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Nagyon jól vagyon az ottan az igazság margójjára a malaszt megírva! Szípasszonyok pátyullója vagyok én! Mámost, mi itten az ellentmondás? Mostén, nemcsak a küllemöt prómóciózom a dógok minőségit illetőjen , hanem esősorban a lölki mélységök dalolását, és annak pucovállását magasztallom az én boldogságom netovábbgyának mikénytyit illetőjen is. Mer, nemcsak egy fijatal lányzó lehát ám szíp! Hanem a finom érett, izletes gyűmőcs se utósónak való itten, a Lajos oltárának tömjénezésit illetőjen is! A pájinkát a Cintula Bátyó gyomorgyűrődéseinek, és orcájjának egyenetlendségeinek kisimittására ajállva tettem célzásokat ennek előtte itten! A mágnestű meg nagyon is dfelejes a vonzadalmam és a gerjedelmem. Értije esztet a kiskegyed űnagysága? Maginak se ártana egy kis mágneses birkállódás a dereka ajjába! Csókujja: Lajos július 1. 23:10

Éva megjegyzése:

Lajosom, a szépasszonyok pátyullója! Magi írta ezt magirul. Engöm nem pátyul, csak az előbb említett kategóriját?Hogyanisvanez most?

Még egy dolog nem fér a női fejembe, úgy látszik kevés a megértés kapaccitásom, a tekeredésem, barázdáltságom. Mert barázda a határban van, nem az én agyamban. Hogyis van ez is? A Cintula a képire kenyi a pájinkát vagy a gyomrát cirógattya vele korán az észhez térés megvalósulása-elrendezése miatt. Ott is ráncos? Oszt valami grém nem jó a képre, pájinka köll?

Birkával takaródzik kend? Jó meleg lehet, de nem fut el éjcaka? Middig bírja a birka a magi szuszogását, forgulódását? Mágnes meg magi alatt? Hogyan? Hát az meg nem vonzza be az ágyba éjfél előtt? Itt bököd magi éjfél után is, a mágnos pedig ágyba vonz. Normális esetben nem a mágnes vonz az ágyba, hanem valami bio. Nőnemü bijo.De ha valaki a mágnesre hajt, ám legyön!Ízlés dóga.

Dógozom mopst, hajnalok hajnalám Kiástam magam ágybul. De most olt egy kis időm, hogy a kertajtót nyekergessem itten, de még ugylátom, hogy a mágnes magit a birka alatt tarcsa.Menek is dógomra.Puszikájjajaz: Éva július 1. 6:45

pátyullat 2008.július 2. 1:16

Nagyon jól vagyon az ottan az igazság margójjára a malaszt megírva! Szípasszonyok pátyullója vagyok én! Mámost, mi itten az ellentmondás? Most én, nemcsak a küllemöt prómóciózom a dógok minőségit illetőjen , hanem esősorban a lölki mélységök dalollását, és annak pucovállását magasztallom az én boldogságom netovábbgyának mikénytyit illetőjen is. Mer, nemcsak egy fijatal lányzó lehát ám szíp! Hanem a finom érett, izletes gyűmőcs se utósónak való itten, a Lajos oltárának tömjénezésit illetőjen is! A pájinkát a Cintula Bátyó gyomorgyűrődéseinek, és orcájjának egyenetlendségeinek kisimittására ajállva tettem célzásokat ennek előtte itten! A mágnestű meg nagyon is delejes a vonzadalmam és a gerjedelmem. Értije esztet a kiskegyed űnagysága? Maginak se ártana egy kis mágneses birkállódás a dereka ajjába! Csókujja: Lajos
080425 FotoScape-8
Megjegyzések

Csuta Lajos megjegyzése:

Édösjó Istenem! Má, mijuta vártam ere a furulyaszóra! Füleimnek, angyalok hárfájjának dallamai ezek! Hát, hogyne igényűném én esztet?! Nagyones! Ha, mondom! Örüllök annak, ho így egymásrahangullóttak a lélek hangszergyei, e magasztos küdetés teljesittésit illetőjen is. Drága lölköm! szivem kakukkosórájja! Mosmá, mindön órába evárom a kakukk emígyen szóllását, ahogyan a szépenszóló furugla danull az én szüvemnek fele, annak kitárására ehivatkozva, a literatúra oltárán. Lássa, hogy milyen jó megértyük mi egymást, sőt mijegymást! Egyszóva, egy s mást! Nem kő maginak osztozkonnia Lajos szüve bótozattyán! Me, az gyut csak be a lölköm katedrálisának főhajójjába, annak is a legfényessebb helire, akinek ujjan nagy szive és lölke van mint kegyed mivoltyának. De szép is lönne, ha kiűhetnénk ide a tanyám házának pitvargyába egy lócára, oszt számúhatnánk a hullócsillagok garmadállyát. Ott űnénk, kéz a kézbe, és csak űnénk, és csak űnénk. Még csak annyit se szónánk, ho ühüm, meg ajajj! Osztán belekezdene a vixos bajcom pöndörülletinek cirókállásába, úgy ho csak dorombúnék a kögyed két szíp kík szemibe, belejéllésel ám! Nagy hódulatta vettem a kegyid amujjan szölid udvarlása féléjjit. Mögmondom, úgy ahogy van, má nagyon rászógátam a tiszta szóknak csilingüllésire! Csak mongya neköm, csak mongya, Kedves aranyos málingóm! Mosmá lefekszök me rögge, a jóisten se tud kirobbantani a mágnesdelejes deríkajjam csikjainak elfekvésibűl! Há, csak gerjeggyenek ezek a mágnesek a szépreménység boldogullásának megtermtésit illetőjen, a lölkeink szárnyallásának elősegittése érdekiben. Csókujja: a magi Lajosa július 3. 1:29

Éva megjegyzése:

Az volt a szó eleje, hogy Lajo-, vagyis Lajosunk vót írva, csak a fránya szárrítógép lehagyta azt a 4 karraktert, ha jól számulom.Oszt most ide körmütem újra!

július 2. 9:27

Éva megjegyzése:

sunk, monhatnám Lajosom, de osztozom magin azokkal, akiket pátyulgat még a tanyavilág galakszisában és azon is túl, ott ahun a kurtafarkú malac túr. Igy többess számban szól a nótám magihoz, mert többen ácsingózunk magira. Szóval a lényeg most íródik majd le:

Mélységes elégedettséggel tölti meg az szűvemet, hogy kend nem csak a szépséget, a küllömet preferálgya, hanem a lölki mélységek dalollását és annak pucoválását is magasztalja. Ennek is építi az oltárat. Éreztem én eztet, de a megerősítés köll a lelkömnek, hogy ha nem vagyok mán szép, attu még a lelkömet majd felfűzi érdeklődése láncának egyik karikkájára. Vagyis helyem van a magi tanyáján még mindig, meg a szűvébe is.

Szóval jólesett hallanyi, de én is mondum, hogy szívesen tekerem a szót itten. Köll a kulturrát elhagyva egyszerűsíteni a világot, a csicsaságbul, csillogásbul az egyszerűség lajtorjáján is lipkednyi az magasságokba.

Ha már így az eccerüségre törekszünk, vagyis, ha annak fáját faragjuk ki szépen szóló furujának, megmondom újra, hogy teccik a bajca, erős alaktya még mindig, de a kullemén belül a lelke is. Merho ez a fontos! Meg a nagyon delejes mágnese jis.

Most, hogy így jány létemre udvarultam maginak( pedig általában kendék dóga az a jány irányába), el is köszönök. Magik is igényílik a szépen szóló furujából zengő bókokat, dicséretet, a mágnes delejezésit! Ugyi? Monnnya meg, ha nem, oszt nem mondom. Becsukom a furuját a ládafijába.ha szereti, akkor danulom még egy darabig itten a nótát a magi fülibe.

Mondom azt is, hogy az én derekam alatt is ojan mágneses hogyishíjják van. Jajám, bizonyám! Oszt az birkál engöm delejezésileg. Eztet akartam mondanyi.
Ezenfelül még puszikájjajis: Éva

július 2. 9:24

Lölköm fruglaszójja 2008.július 3. 1:32

Édösjó Istenem! Má, mijuta vártam ere a furulyaszóra! Füleimnek, angyalok hárfájjának dallamai ezek! Hát, hogyne igényűném én esztet?! Nagyones! Ha, mondom! Örüllök annak, ho így egymásrahangullóttak a lélek hangszergyei, e magasztos küdetés teljesittésit illetőjen is. Drága lölköm! szivem kakukkosórájja! Mosmá, mindön órába evárom a kakukk emígyen szóllását, ahogyan a szépenszóló furugla danull az én szüvemnek fele, annak kitárására ehivatkozva, a literatúra oltárán. Lássa, hogy milyen jó megértyük mi egymást, sőt mijegymást! Egyszóva, egy s mást! Nem kő maginak osztozkonnia Lajos szüve bótozattyán! Me, az gyut csak be a lölköm katedrálisának főhajójjába, annak is a legfényessebb helire, akinek ujjan nagy szive és lölke van mint kegyed mivoltyának. De szép is lönne, ha kiűhetnénk ide a tanyám házának pitvargyába egy lócára, oszt számúhatnánk a hullócsillagok garmadállyát. Ott űnénk, kéz a kézbe, és csak űnénk, és csak űnénk. Még csak annyit se szónánk, ho ühüm, meg ajajj! Osztán belekezdene a vixos bajcom pöndörülletinek cirókállásába, úgy ho csak dorombúnék a kögyed két szíp kík szemibe, belejéllésel ám! Nagy hódulatta vettem a kegyid amujjan szölid udvarlása féléjjit. Mögmondom, úgy ahogy van, má nagyon rászógátam a tiszta szóknak csilingüllésire! Csak mongya neköm, csak mongya, Kedves aranyos málingóm! Mosmá lefekszök me rögge, a jóisten se tud kirobbantani a mágnesdelejes deríkajjam csikjainak elfekvésibűl! Há, csak gerjeggyenek ezek a mágnesek a szépreménység boldogullásának megtermtésit illetőjen, a lölkeink szárnyallásának elősegittése érdekiben. Csókujja: a magi Lajosa

Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Mijamanó! Azta neki, de megdelejezte magit a mágnessös derékalja, meg a birkadunyhája az érzelmek zuhatagának irányába, azonfelül miegymásosan is. Köszönöm szépen jól esett nagyon a kedves szavak tömkelegje. Meg az én furujaszóm is ez irányba terelte a magi gondulattyát, érzésit a nagylöttyös álmodozásinak megvalósullássát illetőjen. Zöttyen, sőt csobban az érzelmek vödribül a friss víz a kútba, mint mikor a gémmes kútnak a lánca elszakad, oszt az ember csak a löttyenést és a csobbanást hallja a kút kávájárul. Most is ez van a kend érzelmi viharának kitárulkozásában. Emmost akkorát csobbant, hogy a szomszéd tanyárul azt hitték cunammi hengerkedik a tanyájjuk felé!



Furujájjak a magi fülibe óránként az érzelem óltárán??? Monjuk ez sok lösz neköm, mert akkor a munka garmadájával ki fog végezni, amit neköm kiszabott a JóIsten. De majd igyekszem a magam kissé visszafogott módján, tehetségin tenni a szépet jány létömre a férfinak.



Adagolom, majd a szavakat, cirrókálást. Annyi adódik, amennyi a szivembül kifordul. Nem tudom én eztet jáccani, csak az őszinteség oltárán áldozni, de az tiszta, mint az occsumentes búza. Montam én eccör, hogy az útja az érzelmeknek is, tán még jobb, mint a megérkezés. A várakozás néha jobb, mint az bedöcögése a vonatnak az füstös állomásra. Na, ezt fondorlatozza ki méjpszijojógiásan.



A jány így érzi sokszor, a férfi nem mindig, mert az megy, mint a tűzgojó! Az embör lánya alig győzi az elugrást elülle, de marad is persze néha ottan a gurulásában, oszt el van ütve rendessen. Alig bír feltápászonnyi, mikor csak cirrogatás köllett volna nekije, nem a tüzzes istennyila lecsapása rája.



Rászógát már a duruzsra, a simigatásra, én mög ilyen adagolussan, lassan, de méjen juttatom kegyid fülibe a furujaszót a csillagos estiben a lócán űlve a szellősuhogásban, bajcaperdisinek zizzegésiben csillagszámláláskor romantikába. Ijen a lelköm sebessége. A fontolva haladás. Nem egy száguldós fajta vagyok, ezt már láthatja. De rá is érünk itten a tárhejjeken. Ne lőjük el az összes puskaport a legelejin.



Tudom, hogy alunnya köll maginak uhogy a reakcijóját akkor tegyi meg erre az udvarlésfélire irányomba, ha már nem gyűrött a képe este, megaztán reggöl, mert osztán hamaris kibukik fizikálissan, lelkiélletesen Zsigmond Fradi mélységekben. Alunnyon, mert eztet az izenetet is nagyon belelógva az éjcakába körműlte nekem, de nagyon veretessen. Meg köll mondgyam, nagyon szípen szót az írása neköm. Elóvastam többször. Meg azonfellül ott vannak a Cintulla unokáji, akkiket maga is terelget, szeretget, úmmint Cintula, oszt ahhoz köll előtte az alvás, mert ámos lesz napilag.
Puszikájja. Éva
július 3. 18:56

Trubadur 2008. július 4. 23:26

Kedvös birkabundás, mágnesdelejes barátnőm, galambos pitypangom! Nehiggyeám asztat, hogy az én érzelmi szózuhatagom, a túltöngött mágnesterápija következménye lenne Lajos lelke löttyenésinek! Nem ám! A szíp szavak kuttyábúl, nagyvederrel merítjük, mink mindaketten a az érzelmes virágok hajnalpitymallatját meglocsulló csillagfürtök miriádjainak hamvas harmatvizét. Birgya a gémeskútnak petrencéjje, és az azon láncontartott favedér, a merittés édes terheit! Hátha újjan sűrűségge nemis, de mongyuk, ajállott gyorsaságga, azé, csak fujiggájja neköm azokat a szivdöglesztő dallamok garmadájját legott! Tudomén, ho tengörnyi dóga akad az én ciberfüzfaágon turbékulló, szépröptű vijolámnak. Megosztán a kegyid Mártonnyáva is van időnként tanákozójja a külhoni rónaság hegyes galmbdúcai között., Asztán, Űt is ki köll ölégittenije mindön mekkívánt ceremónijáva, meg biciglitúráva is, amit ajislöhet, ho csak Magi szert ujjan nagyon! Nacsak neugrájjon az én ugri-bugri, érzelmi hegedű húrgyainn ciripüllő tücsköm bogaram! Nem köll az én golyóm elű elugránia! Me, nem ujjan a, mint a gőzhengör, nem bánti az senkifiját se! Nem vagyok én ujjan csélcsup, hunide-hunoda pislogató, szapora pöndölhajtogató, széplányszomorittó hetykelegény! Én is csak móggyáva, dícsérem a napot! Hát még a szépasszonynak valót! Pont asszeretöm, ha a leány kéreti, kölleti magát! Nemámúgy, aho a maji fijatal menyecskének való, sömmitsem teketórijázó, egybűlágybabujó, gyorsan mindenen túllévő ledérek nőszeméllek teszik ám!




Nemiskő ekapkonnyi semmi iparkonnivaló esztis-asztis dógot!



Csak fontugasson, oszt danójja a Lajos fülibe a szép ciróka-maróka dallamos mimózák zümmögő kórusának bordalait, ugy nagyhirtelenjiben se, dejazé, sokatmondó módon és izibe! Nehiggyeám asztat hogy neköm efogy a municcijóm! Van itten még puskapor szakmánnyábúl. Csak kicsit elázott a mútkoris, amikor félálombú fölriattam, oszt ráborútt a sok sör, azonmód. Demá, száradófélbe vagyon! Oszt szóll az akkorát mint a szomszédpm korpáspuskájja! Mindig ezzeja Zsimond Freudiva példállózik neköm! Kija? Má eccer vót róla szó, de aszt má elfeledtem biz én! Nemaz aki, mindent a szekcuállis fickándozásra vezet vissza? Mer akko, az nagyon jófej löhettött! Me, jófejek a lófejek! Nemigaz?! Mosveszemészre, hogy jó beleronditottam a cikornya hányásába, meg vetésibe is. Nem is ragoznám továbba szépségek csordútt magtárát, me még a pallásra is gyut belülle... Akko, csókujja, a magi szépreményű, trubadúros széptevőjje: Lajos

Kedvös látogatóimnak! (Böske és Éva) 2008.

Arany Bözsenénnye lölköm! Nemvót ám a tejesfölhozatali kínálatábúl sömmi gondnakvaló egy szál sem! Ád neköm a bösketehenem (má megne haraguggyék érte, de úgy hijják!) napont aegy csuporra is! Én inkább mögsavanyittom, oszt úgy iszogatom, jó aluttaj formájjába. Mithallok? Valaki zaklattya kendet a tárhelinn? Ki aza rosszlölkületű némbör? Me, az lehet, ahogy kiveszem a szavát! Fő ne idegesiccse magát, me úgy örömet szerez annak a rosszéletűnek, akárhogyishijják! Amugymeg , köszönöm a hóembörös, Mikulásos borittásba küdött jóféle borocskát meg pözsögőt is. Vigyázzon magára, csókujja : Lajos




Drága Aranmálingóm, Éva Lölköm! Örüllök annak, hogy örüll neköm a beskrajbútt zümmentyűimet illetőjen! Csak nem járt szemetesnek egy évet az öggyetemen? Eszt nem is góndúnám magirú! Vanmaginak jártassága annékünn is az efféle fődi, és emelkedett dógok szárnyallása illetékességinek mibellétit illetőjen. Irok én, az én édes galambomnak, ha köll, ha nem! Neféccse magi a bajca pödrésit illetőjen a kegyid Lajosát! Ovasom emitt, hogy igön e van szöntyömpörödve?! Há, mijazisten lőte Magicskát, He? Tán, valaki bántotta, vagy mi? Ugye nem a Mártongazda miatt lógass aszta helyös kis nóziját? Me asztat róla nem tételözném föl, hogy megbáncsa Magicskát! Úri embörfélének néztem, aki finoman viseködik a fehérnéppe. Ugye jómondom? De, ammondó vagyok, ráseráncson a kámpicsorodása dógára! Vidujjon, és gondujjon a maginak danoló vixosbajcú Lajoskájjára, éjjelis meg nappal is. Ha, még közbe is rám gondúna, akko asztat nagy emekedettségge venném tudomásom tárgyául. Azé, megláccik Lajoson a 4 faiskola, ugye? Esőévbe, növénytani ismeretök, a másodikba óttás, harmadikba, csemetekerti haccacáré, a negyedikbe meg duggatás, űtetés vót a tanullás trágya. Hát igy okosottam én ki, ebbe a faiskolába! A kalcijumbevitelemme meg netőrőggyék kegyed, me má szinte túltengésbe keverettem etéren. Megeszem én a fahamut is, ha köll! Oszt a hamut is mamunak mondom illenkó! Mosmáakko, bé is fejezöm a skribullásomat, csókujja nagy tisztössége: Lajos

Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Cédéköt másulok, oszt még megy a masina, nem mehetek a kocakás ciha alá alunnyi.Hát ezért mojolok még itt, ahejett, hogy mélyen lenn lennék az éjcaka pinecéjében álomilag a valóságban is, meg amúgy is hogyám.

Itt pislogok, várom a végit, de ha má belefogtam be köll fejezni, mert fél munka, semmibe sem jó. Ha maginak is fél bajca lenne, hogy nézne ki, ugyi? Mert a kettő több, mint az egy, oszt jobban is néz ki magi kettüvel. Ha egyáltalán magi már a meglévőnél jobban nézhet ki. Mert már igy is a jányokat úkköll jegűnyi, ha végigmegy magi a főjuccán a faluba. Monták a májusfa alatt ádigálva párállós szemekkel, és ott hallottam a magi zengzetes dicsérettyit. Mindnek ecsuklott a hangja mikor kisóhajtották magikbul a kend nevit. Ahogy híjják, szóval úgy, hogy Lajos, Lajoska, édesjólajosom! Gondútam is magamba! Elceretik még előllem, de ha megnyerte havvigye. Mit csináljak? Tombulán is lehöt nyerni, de az élet is adhat nyeriményt. Oszt magi egy nyerimény lehetne a bucsuban, az ojan biztos, minthogy Évának hívnak. Nem evának, mert az más. Ott adózni köll az államnak, oszt rühelli mindenki.Ahogy monnyák az okosak.

Monta, hogy a Lajjoskárul álmoggyak!!! Vagyis magirul. Hejszen biztosan megteszem én, de a helyzet az, hogy ha már a fogainkkal rágjuk, ropogtattyuk a valóság magjának héjjazatttyát, hogy nem emlékszem miket álmodom. Vagy úgy aluszom, mint a mormutta öregannya, vagy baj van az álomemlékező programommal, hogy teknológijásan fejezzem ki magam. Ajis lehöt, hogy újra köll installányi, mert hogy nem emlikszem miket látok a pillájim alatt éjcaka. Ojan, mintha adásszünet lenne éjjel, oszt csak a setétre emlékszem pitymallatkor.

Márton gazda nem bántott meg. Magi érdeklődött errül. Van nekijje amúgy cuflája, mert Skorpinyónak született, oszt az meg csíp, mint a fene. Kezülni köll az ijen embert, oszt megy a szekér... Csak az a ménkűűű nagy cuflája ne lenne!!! De már tudom, hogy hogy van összeeszkábálva, és akkor kezünyi is tudom. Néhanaptyán!

Magi is okos lehöt, ha fajiskolába gyárt. Oszt az a 4.év az hogyisvót? Gyakorlat is vót, meg vizsga is belülle? Fijúiskola volt, vagy jányok is beültek magik mellé a padba. Oszt együtt tanulták a a tantárgyakat gyakorlattal füszerezve, mint ahogy a fasértot Treszka néni fűszerezi a kiskonyhában...

Cédé befejözve, oszt hajtom is föl a cihát. Megpróbálok magirul álmodnyi. Kérdezték tüllem egyszer, hogy az álmom rémálom vagy vágyálom. Montam nekik, hejjj, tudomisén instállom, de a baj ott kezdődik és folytatódik a maga menetibe, ha a kettű egyésugyanaz. Arra vágyunk, amitül rémüldüzünk. Na, itt van a baj. Az életben is, az embörrel is... , ha a kettü ugyanaz!Akkó lecsapott a ménykű. Na, eztet fejcse meg, mit hadováltam itten össze!

Hát akkor próbálok magirul álmodnyi, oszt majd beszámolok hogyisvót mijegymás.

Megsimogatom a bajcát, oszt kévánok jóccakát! Mindezt itt fenn gondúta és lekörműte: Éva pipitér.

július 8. 2:45

Ajis, meg nem ajis? 2008.július 9. 1:21

Arancsillagos pittymallatos Pipitérem! Nagyot dobban taz én szüvem a mejjem pallásába, amikorés észbevöttem a kigyed hozzámhoz írott hitvallását, Lajos szüveportájja irányába érzett bimbózó bizonytalansága tekintetibe vallott mijegymásokat! Há, nem vagyok könnyü eset, plána magi se! A kegyed pennájábú ejtött sorok igöncsak ripityomsra sikerennek néha, de főleg akkor, amikor! Nemkő magicskának ahhó rosszálmokat fölidézni, ho imádott Lajoskájja másféle fehérnépek tikólgyát célozza idestova! Főleg, demégcsak egyájtalány ! Me, van énneköm szivhözszólló érzületem, ezenfölül meg plánehogy! Csak nyugottan istállóza kigyed az álmok progromját a kockás ciha csücskitől, a mágnescsikos szőrderékajjig egybekötve is, s főleg ha belegondullunk hujjujj! Namostannék, Kegyid sincs elerisztve gyöngédségös bicziglitúrákka, a skorpijons védjegy általl! Bisztossan vannak kivételök, is, de ezek a fajták nagyon diroigállósak! Célratörők, mindönáron meg mindön! Jó is e, meg nem jó! Annyira. Itenvan a cintula lekkisebb unokájja is a Bazsi, aki szinten skorpijons, de má kiossza az észt az egész családnak! Cintula is csak les illenkó! A faiskola meg, ugyvót ahogy irtam! Nincs ehhő mit füzni, tóddani! Akkoriba még nem vót divat a kojedukátt oktatás ottan a makkos vadonban. Ennyi vót, régen vót!


Namost térnék rá a kegyid vallomása foró pontyára emitten! Há, hogyan gondujja kiskegyid, ho én csak ugy megértem a körmönfonákos álomvilágát! Hogyanis van? Vágyunk is meg réműdözünk is? Meg ugyanaz a kettő, egytűrű eredően? Édös kisszivöm! Ne réműdözzön magicska még ámában se a szépbajcu Lajosának álomlátásátú! Csak engeggye e magát, a jó meleg ciha alatt, csuktya beja kis pilláját, oszt sóhajcson nagyoka! Közbe mongya asztat, ho : imádom drága Lajosom! Azám a baj ezze, hogy mire ere a részre érne álomileg főcsigázva, akko fölébred, me csörög aza randa vekkeróra. Igy maradok én mindig hoppon!

Máma éjje csak ezön a paradigmán töröm a fejemet. Eggy a kettő, vagy kettő az eggy, Na most jó mekkeverettem! Menyek is gondúkonni az ágyba, ahun fődelejezem a gondulatom maggyát a Északnyugati irányt erőtetve a célkörösztömbe! Szép ernyett éccakát kívánok, és csókullom: Lajos

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Kedvös pipitér galambom!Végtelenségbe örüll az én lölköm, ho a magi szüve is meg -megdobban a kigyed szemefénye, Lajos bütüinek vetése láttán. Lása, azt a 4. évfolyamos duggatási témát magoslabdának szántam, oszt én felejtkeztem meg rólla! A fene esne bele a bőrkémbe! Magi meg jó lecsapta neköm, oszt én meg csak bámútam a mint a bornyú az szaroskapura! Hijába na! Neköm is vannak kihagyásaim ölég röndössen. Asse tuggya az embő néha, ho hun áll a feje formájja! Aszta rozmaringos, oltáros csipkésterittős egyveleget meg ujjan jó elűatta itten, ho majd e mentem tűle, a kukoricafőd végibe kaszányi eggyet! Nagyon megtuggya céfrázni a dógot, megkő hagyni. Tán tanuta esztet is valahun? Szóva, örüllünk egymás örüllésinek cefet módon! És ez ganéul jó dolog ám! Me mindenki nem örűhet a másik huncuttvégbűl font mondandójja palléros karéjjának se! Csak fontúgassunk, és halaggyunk! A korral. És mossunk csipkés mosóporral! Me, mene! Írgya neköm, ho a kigyed skorpijójjának mekkora cuflájja vagyon! Gondullom azé, centire nem áruja e másnak, még a fenekedő Lajosnak se! Csak vigyázzon, me nagyon hajtós fajták ezek! Mindigcsaka dógok szigorú erőtetése, a tervek megvalósittásának mezőjén. Még jó hogy bir vele! Mint mongya, kezelli is rendössen! Amiko engedi magát! Me, még akko is enged, amiko nem enged! Vagy fordittva? Na mindeggy! Mosmá azé, nembánnám, ha az a Zsiga Frida tanittásait a gyakorlatba is bevinnéa az itteni cselekmények szinhelyit illetőjen is, meg a Lajosullások kellős közepibe is. Annak megfelellően, ahogy az a maga magasztos mivóttába következésképpen és egyébbként is vagyon! Csak erőtesse aszta ámodást! Eccercsak begyün majd! Csak győzzem kivarni! Progromozza magát ennek megfelellően, ahogy! Csókujja kegyödet, a lekkedvessebb ámának alanya: Lajos

július 11. 1:18

Éva megjegyzése:

Lajosom, hát hogyne írnék maginak! Ölég sokszor dobbanhat a szíve a mejje pallásába!:-)Mert szoktam én is srájbúni, mertho örömem telik benne. Magi is ír az Évikájának, a pipitérnek, oszt így van röndjén. Oszt az én szívem is dobban, ha látom, hogy a pennaforgatásának gyöngyvirágos, rozmaringos eredménye vót a női szív oltárán a csipkés terítőn az áhitatban. Akkor nincs röndjén, ha én tiprakszom, oszt rám sem hederít valaki.Akko az embör levonnya a tanulságot. Azt a keserveset! Oszt eldugul, elhallgat, ha így jobb.

Na, de ez maginál nem áll fenn, de nem is ül lenn. Ha valaki örül, akkor én is örüllök, oszt bezárul a kör. Ijen egyszerű ez, még agyon sem lehöt bonyolítani.Kivéve, ha írásban nem bonyolíjja az embör agyon, mint ahogy itt, ehune-a la.:-)

Hát ,tuggya a fajiskolárul csak azírt írtam, mert láttam az 4. évfolyam fő tantárgyát, oszt gondútam, hogy az maginak nagyon tetszett. Mert azu ijen tantárgy férfiembörnek nagyon is fekszik. Már a hangzása is szép, és ajis eszeme jutott asszocijálissan, hogy jányos iskola volt-e a. Ennek kapcsán jutott eszmbe fel és alámenőleg, mert a duggatás az jó tantárgy, abbul még bukni sem illik.Ha mégis, akkor meg a pótvizsga is jó a férfijaknak, nem is szégyen az. Ismétűnyi.Végül is azonmódsorban...:-)

Márton gazda Skorpijon. Ojan igazi. Gondúhattya, hogy mijen szuflája van, de tudom kezűnyi. Megtanultam. Oszt nem mindig sikerül.

Az álomra visszatérve, törtem a fejem, hogy vót -e álmom Lajosról, vagyis kendről, a vivos bajcú szépembörről, de még nem kúszott be a fejembe az emlék piktográfijája. Talán egyször, és akko majd elmesélem. Hogyisvót tényállásilag képpen.Mert biztosan érdekli, ha érdekli, mit láttam a pillám alatt.Fradi Zsiga gazdának nem mondanám el, mert hogy ő "arra" volt nagyon kihegyezve amire, oszt már értelmezné is az álmom. :-) Ammeg biztosan nagyon teccene maginak, ahogy kijönne az értelem végeredménye belülle.

Vigyázzon magira, és Cintula onokájit is istápujja! Jó dolog lehöt az! Puszikájja: Éva pipitér.

július 9. 17:13

Bözsenénnye margójjára 2008.július 11. 0:47

Édös Bözse nénnye! Asztán magi tuggya szót szaporittani, meg kő, ho mongyam! Nem rossz értelembe ám! Igöncsak megörűtem, hogy kinn van kegyöd is a gödör fenekibűl. Csak, aza bajj, ho rossz lessz utánna az embör szájjaize! Azé köll kis mézet, meg virágokat és egyébb kedvességököt ide opistányi, ho vidujjon a lölkünk, és nagyivbe kakájjunk a rosszembörök fejire! Má bocsánatot kivánok, de esztet így köllött megirnyom! Mongyuk a .zargyunk kifejezés, az azé monumentálissabban aggya meg a sava-borsát nekijje! Ugyi, ho Magi is észbevette, Éva lölkünk ekámpicsorodásának fuvallatát a rétön átsuhanó hajnalcsillag árnyékába!? Bizon, nem ujan mint régön! Nagyon ki is hajtotta magát a sok éskolás nebulló pallérozásának hijábavalóságával, és azok haszontalan mivoltyának szembesüllésével egybekötvel is! Mindenhun öleget akar tenni a jónevett jány erényit fitogtató mögfelelés kényszerinek földöntúli mivoltyát illetőjen. Fárasztó dolog, mindenkive jó lenni! Asztán meg ugyse lessz több ettű a böcsület! Mindahogy a zábra is mutatta. Csalónni, ilyen angyali lélökkel, nagyon lehervasztó dolog, a biztos! Nemtudom neme valami régi dolog szunnyadásának a levit isszuk-e mink itten? Örüllök annak,ho jó véleménnye vagyon kigyed a "széplölkű, jóságos " Lajosrúl! Esztet csak ugy idecitátam valahunnan. Má nem is tudom, ho ki irta róllam, de igaz, az szent! Bizony megvan a munka kiszabata ebbe a jó meleg dologidőbe. Cintula báttya is erőködik napaestig! Má mint a szárittógépe mellett! Me, az asszonyt ühüngeti a munka sokadalmát tekintve a késszenlét fokozását illetőjen, de utólagossan meg csak-csak! Csókujja kigyedöt : Lajos

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Pontossan ugy van ahogy mondanyi teccik! Azé én kapcsullódok ám a versek hátsó gondulattyáhó amikor csak löhet! Azé soxor gondullom én a kegyöd lölkiviágának óhajtását a valóság mezejinek vetésforgójjába! Mindönki a maga lölkevilága kovásza. öskenénnye meg írgyon csak ugy, ahogy eddigis szokot! Szeretöm ám óvasnia a az Ű szép gondulatait is, azonformán, ahogy, de legfőképpen is! Csók: Lajos

július 12. 1:00

Éva megjegyzése:

Ha én versöt teszök fel, az nem mindig rám vonatkozik. Szomorúságosat mán nem is merök hozni, mert azt hiszik én vagyok szomorú. Azt hiszik, hogy lélekállapotjelentést hozok a versekkel, pedig csak hun ijet, hun ojat hozok. Azért megvallom, néha súg is az a vers a lelkömről a külvilágnak feléjje!Mármint hogy amint hozok!

Zsóka, csak gyere, Lajjoska nem ugy gondóta aztat, örömibe írta, hogy sok karrakter várta tőled!

Én sem írok mostan a mi helyi donhujanunk felvetéseire, majd másko. Most elfárattam, meg dógom is van.

Én is pusszantalak bennetöket szívéjesen.Éva július 11. 14:51

Pentz Zsóka megjegyzése:

Kedves Gyerökeim!

Mostan rövid löszök, mehogy ugy vöttem észre drága Lajosom egy kicsit sokkalllotta a mondandómat, csak szaladtam mögnézni, hogy vagytok. De látom, sömmi baj Lajoskám maga formáját hozza, Éva barátosnémnál meg nem áll fönn az amit gondutam, ennek örülök, azé gondutam, merhogy ollan keserves - igaz szép versöt rakott föl az odalára - uhogy mindön röndbe, aminek örüllök. Lögyetek jók, a pihennő napon nagy meleg lösz, mennnyetek a vizek közelébe. Pusszantalak bennetöket. Bözse nénnnye! július 11. 6:10

Éva megjegyzése:

Aranykáim! Nem vagyok elkámpicsorodva (nagyon).Mondják már el nekem részletesen, hogy mibül hiszik. Eccer tettem célzást valahol, de az akko vót. Meg az embör már az őszintét sem mondhatja el, mert mindjá aszondják, hogy kámpicsor van benne vidámság hejett? Gyerekök sem idegűtek fel, meg amúgy is szünet van már.

Kicsinykét meg néha lehet picsorogni, sőt köll is, mert nem mindig süt a napocska, van eső is. Oszt így teljes az élet! Fekete és fehír, proéskontrra, eccer fenn, eccer lenn. Ki bírná az állandó napsütést. Ammá ojan, mint Kalifonija.Na, ott sem laknék az ojan unalmas.Hogy neköm ne buruljon be a zég? Na, azt nem szeretném. Hogy ne essen a nyakamba jaz eső? Aztat meg pláne nem dijjazom.Igy jó. A négy évszak! Hogy Mikulás fürdőgatyában nyomja a jerekek markába a zajándékot? Mégijet? Prémes piros kabát, sapka, az dukál neki!Szóval köll a hideg, köll a meleg... A lélekben is így van!

Megfelelni mindenkinek? Akar a rossféreg, hogy Lajoskánkat idézzem egy korábbi dokumentácijójábul. Jónevett jány megfelelése sem áll fönn. Ahogy mondja, uccsem lehet. Adnyi mongyuk szeretek, mert aztat néha jobb, mint kapnyi. Ezt én már megtapasztaltam méjibe.( Kapnyi is jó, van amit különössen!) Mármint méjen érzem így adás kapás dógában..Régebben nem gondútam vóna, hogy igaz, de így igaz! Adnyi jó!Aki meg nem méltó rá, ahogy Lajosunk mondta emlegetve a végterméket, nem kap. Ummarad öröm nélkül, ha kavar!Meg barát nélkül. Oszt az nem jó.

Én már arrúl régen letettem, hogy mindenkinek megfeleljek. Nem is jó a. Merakkor az ember jónak is, rossznak is eleget tesz. Az meg nem megy. Itt mondjuk szívesen megyek ide oda lesegetni, óvasgatnyi, irkányi.Talán, am i donhuanunk ezt hiszi megfelelni vágyásnak. Lajoskához meg különösen szívesen jövök.Mert az embör itten tanul, vidul. Meg nem is alszik, ha itt ragad. Mertho ez ojan, minta légyfogó. Ha ittragad az ember, akkor ittragad, és zizeghet a ragacsos papíron. Nem szabadul.

Most pedig szabadul, mert megy a ciha alá. Puszikát oszt még egy kicsit , oszt elmegy! Istenálgya, jóéjt!

július 11. 1:22

Béjeg 2008.július 12. 0:33

Édösegy Angyalom! Há, hunnajd gondúta kegyöd, ho a magi gyöngyvirágos Lajossa, csak ugy fakípní haggya az Ű arannyoszolás pipitérvirággyát?! Perszeho, mekköszönöm illedelmesen, amit kapok, má mé ne?! De ezek a mesébűl előugrasztott szépségek engömet nagyon hidegönn hagynak. Me, Lajos, az csak eggy van! Jónéznék én ki, ha mindennap heltelenkennék, hettyenpittyűnék, hunmi csillogós cica-micákka! A fantázija, az más dolog,meg más az abbéli hajlandóság is, miszörint kokaskukorékkulástú még senki sem lett boldog! Egyszóva megmondval, maginak itt a Lajoska tanyájján principálissan is van helye, de anná inkább is! Mehogy én nagyon hűséges atyafi vagyokám! Aki neköm ecce megbirizgájja a lölköm citorájját,meg cirúgassa a bajcom pödretit, az nem felkejtetik el egyhamar, de mongyuk eggyátalán se! Mongya itt neköm, ho hijják bélegöt nyálazni! Hátha hijják, hadd hiják! Nemmuszájjám hanytthomlok hanyattesni ekkis billoggyüjtemény kilátásátúl! Mos lönne szüve itthagyni engömet tengörnyi kétségök melegágyát megvetve neköm itten? Én aszondom a kiskögyednek, hogy csak akkó mennyék, ha komoly a szándék ottan! Vallasson szünt vele, mosmá eccer elvégre! Huzza bele a féltékenység barázdájjába, oszt billegesse magát ottan neki!Ha ere se bukik, akko, csak lajost haggya a szüve pitvarjába. Má megne orroncson rám a kisnagysága! Beszíllökén összve itten, hetet, nyócat! Na aggyonegy puszit a lajosa tárhelinek piktogrammgyára oszt szépen bujjék a kockás cihájja alá! vigye magáva a Lajos gondulatmenetit is, és asztat jó simogassa meg, akárhunis! Én is gondullokmagára, ugy gondullomformán, asztán csak nyomják aszta billeget, ne sajnájják a mihöztartásukat! Csókujja ezörszöris a magi: Lajossa


Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Há, látomén, látom! Csak asztán hónap mi lössz? Vagy máma? Na! Nemis titkullom, jólesött a lölköm gyökerinek ez a szíp állásfoglalása kegyed szive virágának itten! Csak viccűtem ám a billögetést illetőjen! Izögjön- mozoggyon kögyed irányába nagy nyájjaságga a másik gada! Me, magi asztán igöncsak megérdömli a finom törődést meg az udvarullást is! Én mondom! Nejis jáca e a Brigyi Bordót! Haggyacsak hagy epekeggye egy kicsit magi után! Me, még asziszi, hogy ű a Jani! Há, neem? Én is menyek eteszem magamat, me reggő az istense cibáll ki a birkás cihám alul! Gondullok Magáva, ahogy, magi is, és ámoggyunk szép gömbölüt is! Csak, e ne gurujjon! Csókujja, imággya: Lajos július 12. 1:49

Éva megjegyzése:

Nem mentöm el a béjeges gazdához, mert gyanús volt neköm a dolog, hogy nem a béjeg mijatt köll odamenni. Annyira meg nem érdekült az a gazda, hogy magit itt haggyam, a Lajjoskát. Meg barázdabillegetőt sem akartam játszani, vagyis a féltékenység barázdájának rögjeit morzsolgatni szét .Billegeti a fene magát, a színvallás miatt, hát mi vagyok én? Nem szeretem én az ijen népi színjátékot. Köllök vagy nem köllök?! Minek játcanija Bridzsid Bardót?

Akkó alukájjon magi is, én is a ciha felé veszem az irányt. A piktográfijának attam egy puszit! július 12. 1:12

Hogy mik vannak ediseva tárhelinn? 2008.július 15. 23:25

Valami aszt sugta neköm, Lajos! Eriggyémá nézzed meg a tárheledet! Me, valaki meglátogatóba gyött hozzád! Jó vót a megérzésem bimbójja, me ahogy benéztem idefelé, látomám, hogy Éva pipitér kiccsillag járt ehun! Megmondom, ugyahogy van, émmá értesütem a báttyátúl errű a szörnyűséges balaesetrű a tárhelit illetőjen. Édös Lölköm, galambos málingóm! Há, ene kesereggyen má! Me mingyá énis kámpicsorodásnak esetibe esek, de alapossan és azonnyomban ám! Valami nagyon megterhőte a kigyed tárhelinek hasát, asztán jó el is csapta! Mosmeg csak csikorog, oszt sömmi érdemleges a kimeneten! Má csak várni köll, hogy mi történedik a tárhelkarbantartó központ istállójába. Cintula is irta, ho próbát segitteni, oszt beletörött nekijje is a bugylibicskájja! Én ammondó lönnék, ho nagyon betellöt a kend vendégkönyvinek a pallása mindenféle gizgazza, meg ócskaságokka. Osztán, meg valami gané dolog is működésbe léphetett ottannék! Asztat is gondullom, úgy jóformán, hogy ha má jó kidorombúta magát kegyid ezügyileg, és még akko se nem leszen az a kutyu tárhöl működőféle, akko majd ráér gondúkonni a továbbijakró! Most, ekkicsit koncentrájjon Lajosra! Az atomokat haggya csak a paksi hapsira! Ű, maj erendezi pedantérával, meg kellömes zenék adomájjáva! De, főleg meg pláne! Pontossan! Most gyut eszömbe, nemirta a dógok megtörténtinek hogyantyát, a béjegnézegetés labancos prezentállásárúl! Most akko, nyálazták azokat, vagy sem? Énmeg itt izgullok a dógok állásátú fölizgatott csigázások közepete, úgy nagy átalánosságokba is. Újjan nagyon nem dobótta föl önnön magát az eset következnényeképpen, és annak hozományaként meg pláne! Egyen, igyon vigaggyon a csabai kiruccanások peremin,de azonképpen a kóbásssza se bánnyon csinnyán! Mosmá akkor abba is fejezem a regéllésemöt, sokat gondullok magára eddig is meg ezentúl is. A magi kackijásbajcú, fickándós Lajosa!


Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Kedves kackiásbajcú Lajos, jányok ékszerdobozának gyöngye! Gyüttem dorombúni elmenetöl előtt. Ha nem sikerült megkalapányi a régi formájába a tárhejit az Évának, akko majd gerjeszt egy újjat. Mertho a messzendzsert sem tuggya hasznyáni tegnap este óta. Tuggya hogy van ez. Egyik hiba gerjeszti a másikat. Oszt meg minta lavina vagy a gojó megy az ügyek netovábbja.

Majd csinyálok eg yúj msn-t, oszt azon egy új tárhejjet, oszt megy szekér vagy legalábbis döccög tovább. Idő kérdése, de magi Cintula báttya is megoldotta mikor köllett. Én mondjuk nem vagyok annyira technikássan zsenijális, de iparkoddom.

Oszt ajis lehöt, hogy megjavíttyák mire meggyüvök majd keddön.

Béjegnyalogatás? Montam maginak, hogy ne mentem el odairányba, de amúgyilag nem labanországbul jött a meghívás.Vagy csak álmodtam ezt is a béjegrül, ki tuggya??? Ne izguljon emijatt. Magvan neköma józaneszöm, ijjen cukrosbácsi invitálásra nem dőlök be.Van aki bedől, oszt annak hagyom meg alehetőségget!Éva nem ojan!

Emegyek keletre, születéssem vizejire evezek kicsinység.

Vigyázzon kend magira, mert Éva pipitérnek szüksége van a nevetésre, a jó szóra, dorombra, oszt itt megis tanálgya.

Hát akkor csókulom a bajcát, majd gyüvök. Éva

július 16. 7:43

Éva pipitérnek és Bözse nennyinek! 2008.július 16. 13:09

Éva! Lajos lölke kedves pipitérgye! Tuttamén, hogy kegyednek ekkora nagy szíve vagyon Lajos kulminussa irányát tekintve! Csabaiji kóbász mög kuláré! Anyám! Hogy miket tanull az embör fija, fiatal vénségire? Csak szíjja magába azokat a régi emlékek áttal fölkavart érzuésekbűl fakadó lölki finomságok mannájját! Csak gyusson asztán belülle neköm is, a javát tekintve! Persze, gyusson másnak is , úgy móggyáva, és gondullomformán is! A test és a lélök harmóniájja teljesüjjön ki ottan, isten segödelmivel, nomeg Lajos gondulattya szárnyalatán szálló sohajok szivárványán körösztül is! Csókujja : Lajos




Drága Bözse Nénnye! Ne szabadkozzon a hozatala hijányossága felűl! Vót, miko hozott annyit, ho még a kutyák is ötték asztat szakmánnyábúl! Ne buslakoggyon a Kissingere felűl. Majd renbe gyün! Vót má illen máskó is! Engöm nem tunnak hidegre tenni, annyi szent! Me, vigyázok én magamra, mégha nem is u láccik! Nézetöm szerint kemény harcok dulnak a közösségi ódalak emböreinek szokásai, adattyai meögszerszésit illetőjen. Ezé osztán meg is hekküllik asztat! Ha, időre, is de béniccsák a lölkünk vonalzójját. Ehhő nagy segiccséget nyujtanak a barátok egymásnak is, a sok csillogós csingilingik terjesztésíve is. Eccercsak, mitád isten ekezd műkönni a képekbe, mozgómicsodákba belejágyazott kis kémprogrampalánta, oszt küdi a dógokat rólunk! Meg még ártó szándékka blokkujják is a munkákdásunkat! Namámost, be is fejezeöm a mondókám mönetit, me mönnöm köll ki a tanya udvarára eparentáni a sok viharvert, leszakatt gajjat, levelet. Csókujja magit is: Lajos

Megjegyzések


Pentz Zsóka megjegyzése:

Éva pipitér lölköm tán még utonérlek, mostan lett jó a Kissingerem, mint aho Lajosunk mongya, nézzed mög lölköm, hátha a tárheled is röndbe gyütt és akkó, nem köll bánkódnod tovább, ha nem akkó is érezzed jó magad, aztán hajrá előre! július 16. 16:53

Éva megjegyzése:

Ide már nem írok. Lesz kóbász ne féjjen!:-))) július 16. 16:34

Megvagyok! 2008.július 24. 21:38

Bözse nénnye hajjae! Jó kicsufút engömet azzal a nyelvnyujtogató figuráva! Nem feküttemén e, csak kicsit rosszú gyütt nekemes eza devlaforma üdőjárás. Evagyok oszt minda befőtt! Ahogyan magi is mondota arrébb az panaszládájjábúl nyitogatólagossan, az álmatagságáva kapcsullatosan. Abbajis löhet azé valami rejalittás, hogy az ómapályinka is behatólagossan dógozott az ügyből kifolyólagossan. Csak neaggóggyék Lajos bajca pödrete dógába, mer az alakull, mint puposgyerök a prés alatt!




Éva Lölköm, arany pipitéres, mangalicaküdő agyonkirándútt virágom! Maginak is csak asztata tudom mondani, ho a konyullásomnak több oka is vagyon, illetve vót, amég nem teccett rákérdezni a pödretem dógára. Ez a rosnya essős üdő is konyittya lefelé, meg a nékülözés is károssan hatott a zállagára tekintettel! Nemazé mondom, de a Cintula bátyó is evót anyátlanodva a magi hijátusábul kifolyólagossan is, de különössen meg az egyébb hasonló körülmények szerencsétlen eggyüttállásának okábúl következőjen is! Mindenki csak elűtt a sejjhaján, forgalom meg allig-allig vót, ha vót! Azé igöncsak hevessen meghatóttam a mangalica képitűl, nemgyőztem nézegetni egész nap, mer jobbhijján esse rossz! Még errű a derék desznyórúl is én gyutottam az kegyed tudálékos eszmevilágába? Dejó fővitte az úristen a dógom ünnepnaptyát! Majha én is látok valami jóféle tikot a környezetembe, akko én is gondullok kedves magácskára, aho magi is gondút rám a disznóságok közepette, meg azon föllül is! Egyszóva, örüllök a fölbukkanásának, meg a kedvös sorainak itten. A János gazdáva ugyláttam jó összetanákoztak! El is öntött az irigység azonmód, ahogy vót. Majd azé irgyon errűl az aktusrúl is egy kicsit a még félig állóbajcú, kámpicsorodásábúl kifelé kóricálló, érdemes Lajosának is, hamaj lösz üdeje rájja. Csókujja magikat: Lajos

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Aranyos Lölkeim! Hámmá, hogyanis haraguttam vón meg az én drágolátos Bözsenénémre?! Há, ugyismer kend engömet? Jómongya asztat szivem pipitérgye! Értöm én a viccölődést, meg szeretöm is! Nembeszéve arrú, hogy még azönföllűl, el is várom! Me, itten nincsen hele a mestekétt, finomkodó beszídnek! Me, az igyenest szeretm a szóbul is, hát még a gyellembűl kifolyólagossan is! Ebbe, itt meg nem lehet hiba! Jómondom? Hát! A Desznyónak is nagyon megörütt az én lölköm pöndörödőjje, hát még a kokasnak! Bár, a kokasbúl nem jó ha több van! A szentigaz! Megosztán kéddudás eccsárdába esete se ippen előremutató, még tanyahelen se, hát még itten a virtujális háztájet tekintve se. Vöttem is fijatal tojókat, a kokasot követőjen. Ugyhogy lössz dóga dögivel! Csakasztán ráne mennyen az egéssége szegénynek! A kedvemet tekintvel, az ujjan amilyen! Hun illen, hun meg ullan! Esztmég a bajcom se tuggya erdményesen kibalancírozni. Esetleg, magik, ha szípen szóllanak a szivük citorájján! Me illenkó, etáttom aszta fenenagy lölkömet, oszt firedek a szíp beszídek gondolatömlenyitűl, akár a disznóm a dagonyás pocsétába. Továbbra is várom, szíp, vigasztalló és bisztató gondulattyaik harmónijájját, csókujja magikat: Lajos július 26. 15:38

Éva megjegyzése:

Zsóka, a Lajoska nem haraguszik ijen nyelvkidugós figurájért, mertho nagyon érti a tréfát.Meg tuggya, hogy vidámságosságból huztad nekijje, egyöm a lelkit, meg a tijed is.

Mosmintha kicsit magajalatt lenne a Lajos, és ucceretném egy kicsit felvidítani.

Hajja-e Lajos, a régi Lajost akarom kicsit vissza. Tudom, hogy ez nem akarat kérdése, ha az ember beiszaposodik oszt húzzale ja sár hangulatilag, akkor megette a rossebb, de gyön a jóidő,és két nő is sertepertil itten naphosszat magi körül. Ezittön az eldoráddó.

Zsóka, szerintem is, a kokas megkergeti a tikokat, Lajos majd csak néz, és pödörinti a bajcát. Lesz tojjás és szapurulat. Virágzik a gazdaság mit a fityfene netovábbos körmömfüncsölögője. Na ezt ércse meg! :-)

július 26. 11:21

Pentz Zsóka megjegyzése:

Ó édös Istenem Lajosom! Csak nem mögbántottam? Távul át tüllem, csak e kicsikét föl akarta viditanyi, meg hát mint irtam vót hiányzott neköm is, és az aggódalomság beszit belüllem. Ha mögbántottam azza a kis figurával neharaguggyozzon rám. Tuggya én csak tudom mijaz amikó az embör gyeröke egy kicsit magaallatt van, sokszó ase tuggya mijazoka, csak evan mint a befőtt, hogy a maga szavajival élgyek. De föl a fejje, mert munka van, megaztán meggyütt Éva lölköm is, láttam hozott maginak szép kakost, ürehetnek a tiktyai, lösz ott ne mulass, figyejje csak mög.

Na ugye Lajosom szent a bike, lögyön vidám aho szokott, meg mi is azt szoktuk mög.
Csókujja Bözse nénnnye!

július 26. 7:58

Éva megjegyzése:

Lajosom, félre ne ércsen már a jószándékomat illetűlegessen! Azt a disznót azír hoztam legalább fotográfiján, mert a tanyát gazdagítja, és jó, ha van a tanyán. Dehogyis magi jutott eszembe róla, hanem a tanyája gazdagsága.Hogy a magi tanyája felvirágozzon! Sok jószágot, kóbászt fotóztam, oszt majd hozom maginak tanyagazdagítására. Hogy felvigye az Isten a dógát! A fene a jódógát!

Nekem másrul jut magi eszömbe, nem a mosolyogva szunyókáló disznórul.Na, ebbe maraggyunk.

Elhiszem én, hogy az eső lekonyiccsa a bajcát. Sok szerencsétlen együttállás konyít csak, mer tamúgy magi nem konyulós fajta. Cintula báttya sem. Itt nyár, oszt mindenki kujtorog.Oszt nincsen is mozgás a tanyatárhejeken.

János gazdával bizony tanálkoztam! Oszt nagyon jó vót! Abbija, hogy jó vót! Akargya, hogy írgyak errül az aktusrul? Majd a tárhelyes tanyámon, hozok oda fotográfijákat a zútról, oszt errül is szó lesz, oszt kommentűhet kedvire.Mert gondolom meglesz a véleminye rulla. Visszafogom magam errül az eseminyrül, de lesz benne szó, mert a fontos dógokat elütérbe hejjezem azonmód. Csak nem vót időm rá még.Ejszen, most értem vissza!

Írtam is Cintulának róla,hogy János gazdával randevvúztam, oszt füle bottyát sem mozgatta rája. Most tudatosul az eszem világában, hogy tán nem is olvassa a leveleim??? Meg János gazda blogját sem? Pedig ott virít mijuta.

Amúgy kokast is fotóztam, majd hozom. Arrul is magi jutott eszembe. Márhogyminta a tanyája felvirágozása kokasilag.:-)

Csókullom a bajcát, pödrök rajta fölfeli is. Éva pipitér július 24. 22:53

Dehogyis haraguttam meg! 2008.július 26. 15:41

Aranyos Lölkeim! Hámmá, hogyanis haraguttam vón meg az én drágolátos Bözsenénémre?! Há, ugyismer kend engömet? Jómongya asztat szivem pipitérgye! Értöm én a viccölődést, meg szeretöm is! Nembeszéve arrú, hogy még azönföllűl, el is várom! Me, itten nincsen hele a mestekétt, finomkodó beszídnek! Me, az igyenest szeretm a szóbul is, hát még a gyellembűl kifolyólagossan is! Ebbe, itt meg nem lehet hiba! Jómondom? Hát! A Desznyónak is nagyon megörütt az én lölköm pöndörödőjje, hát még a kokasnak! Bár, a kokasbúl nem jó ha több van! A szentigaz! Megosztán kéddudás eccsárdába esete se ippen előremutató, még tanyahelen se, hát még itten a virtujális háztájet tekintve se. Vöttem is fijatal tojókat, a kokasot követőjen. Ugyhogy lössz dóga dögivel! Csakasztán ráne mennyen az egéssége szegénynek! A kedvemet tekintvel, az ujjan amilyen! Hun illen, hun meg ullan! Esztmég a bajcom se tuggya erdményesen kibalancírozni. Esetleg, magik, ha szípen szóllanak a szivük citorájján! Me illenkó, etáttom aszta fenenagy lölkömet, oszt firedek a szíp beszídek gondolatömlenyitűl, akár a disznóm a dagonyás pocsétába. Továbbra is várom, szíp, vigasztalló és bisztató gondulattyaik harmónijájját, csókujja magikat: Lajos

Piros ajkak080725-20

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Láthassák magik is! Ha, nem irok azabajj, ha meg irok, akko azabajj! A jóisten lábaszára se tud ezekenn a fehérnépeken kiigazonni! Bezzeg, ha űk irnak, akkó, mimgyá kajabányak, hó hun, meg ménem? július 26. 23:49


Ittenvagyok! Ihune! Én nemtudom, ménem tunnak egy kicsit várni rám ezek a némber fehérnépek? Me, megvannak ám ezek kenyve mindenféle hájjakkal, meg minden! Mindig csak mondogassák, ho Lajosom így, meg Lajoskám úgy! Osztán mire éhössen hazakeveredek a hetdik határbúl, akkorra má főszijónnak mind annak a röndgye. Mostis hoztak nekem ide langallót, valamiféle metétt tésztáva jó megszórva, de asztis elette elüllem a Bözse nénnye, a jójisten álgya meg érte! Gondullom, akartis hanni belülle neköm is, de ugy belemelegödött a burkullásba, hogy csak egy kis égettebb karélya maratt neköm! Gondútam, jó bevacsorálnánk közösségileg, osztán én röndbeszenném közbe a bajcom formázattyát, osztán ebeszégetnénk testületileg a dógok hovatételit illetőjen is, ahogy kő! Látom asztat is, ho sziggyák kegyedék asztata záldott jójembört a biligécet, vagy kijarossebet is? Nem ű tehet róla, hanem a kormány! Me mindönnek ez az oka! A biciglimönn is a kormány a hibás! Azé dűtem bé az árokba, nem az ómapályinkátú! Bár ez is belekontárkodott egy keveset az eggyensullyom hátrátatásába, főleg hogy azé is! Bözsenéném! Osztán lekközelebb jólenne ha kárpótúná Lajosot, az elülle elópistátt cérnametéttes, pipitéres lángosot illetőjen! Abbúl az egyhetes tikhurosbú hozzon egy vékáva! Éva lölköm meg ismétüjje meg a langallóját, de vigyázzon is rájja, me lábakell, ha nem őrizkedik rajta! Esszóval, lekközelebb várgyanak is meg a hozott anyagga, me bizonyisten nemállok jót magamé!

Mosmá menyek lefekünnyi, csókujja magikat, ugymind Bözse nénnyit, ugymind Éva pipitér lölkit: az ű árvákodó Lajosuk!



Megjegyzések


Éva megjegyzése:

Na, míg írtam Zsóka is írt. Nagy az egybeesés. Láttya itt vótunk együtt, csak magi hajcsa valahun máshun a hajtanyivalut. Pedig úgy vártuk magit itten...., magi aztat el söm hiszi!!!:-( július 27. 9:30

Éva megjegyzése:

Kunkurudó bajcú szépembör, a Lajos, aki a tücskös árokparton heverészik tán ezen pillanatban, merho itten nincsen, az bizonnyos. Nem várta meg az ü pipitérgyit, medig gyütt magit ébreszetni bódogan simugató kézzel miegymás.

Oszt, ne provokálgya Bözsa nénnyét, hogy megevött mindent, a magi bajca alatti szíp szája elül, mert írta is Bözse nénnye, hogy hagyott maginak a langallóbúl. Meg hozok majd még, de nem pakúhatom tele a tanyát lanngallúval, mert az ojan, mintha kikövezném vele. Vagy gyárólapoznám. Nincsen ittön ennyi hej, a tanyáján hogy én telipakolgyam magának mindenit vele. A mindenit neki.Igaz, hogy ijjenekre mindig van hej, csak a csillogósat nem szereti magi.Merho az ingyombingyomos, delejes fényezetü, tám még virrus is van benne a méjibe titkúva. Fokhajmás, sajos langallú az gyühet, ahogy kiveszem a zengzetes danulásábul az én Lajosomnak,petrencerudamnak.

Nehogy beletegye azt a cérnasmetélt formájú éteket a levesibe, mertho az sajtbul van meggyártva. Tudom, hogy tuggya, csak jáccik velöm, de én ceretem az ijjen játékot, csak fojtassa. Golyóbist felbobnyi, oszt mi majd lecsapjuk a jó bűrbűl készült légyescsapóvalanak módgyán.

Ómapálinkával mög vigyázni, mert azért bukik magi kormánya, mert túllőtt a célon mértékilg illetőjen. Még a másik kormány is tán bukik a magi ómapájinkás nagylöttyös kedvitül??? De belivalu embörnek gyár a pájinka, mert asziszik attu férfi a férfi, ha iszik. Oszt ,én mondum nem attu.Mástul...

Lényeget odabiggyesztöm, a végire:

Igy ceressük mi a Lajost, beleértve engöm is, ijen odamondugatusan, udvarlussan a fehirnipek irányába, ómapájinkátul felvillanyozva, a kormány egyensúlybatartását bebonyolítva illetüjen árokbafordúba, délceg kútágasan.

Ha akkor is itt lönne, mikor gyüvünk, meg is cirógatnánk, oszt megbeszélnénk a dógok tényállását világilag, helyileg, és magánéletileg illetüjen. De ha más jányoknál van, akkor nincs mit tennyi, csak a ződszmü szörnyeteget hessgetnyi. Én is szétnézek a kukoricásba ijeténképpen...

Álgya meg az Isten, oszt még puszikájja is. Éva piptér július 27. 9:28

Pentz Zsóka megjegyzése:

Édes jó Lajosom!

Maga áprehendáll, egisz nap itten vagyunk a tanyáján Éva pipitérre, sertepertélünk, mögteritve vártuk magit, oszt nem gyütt, tuggya sokáig monggyuk éjfordulójjig nem maradhatunk itten, me mögszójják a fehirnipet, tuggya millenek az embörök, minggyá a legrosszabbra gondunak, (már akinek rossz!) neköm mög még ott azuram is, azt is ekő rendeznem néha napgyán. Há tegnap naptya vót.

Na má most, hogy éne elettem magi elül a lángost, ne moggyon mán illet, még szótam is Éva lölkömnek, hogy hattam ám Lajosomnak, méghozzá egiszet, akko má valami állattya rágta körü. Nem vagyok én bépoklos, meg külöben is Éva pipitérgye hozott neköm a saját tanyámra is, vót nekem maszekba is, mé köllött vóna a magájjé. Hisz láttam el is gyütt megnézni, ott ácsorgott a tanya kapujjába, oszt mé nem gyütt be? He, eztet monggya meg neköm. Igaz én akkó mán a paplan tetejjin vótam, tuggya mindig melegöm van, oszt nem a paplannya alá, fölé fekszöm, na de erre magi biztos nem is kiváncsi,mijjért is lönne, szinte hallom mongya magába, öregasszon akó jó, ha aszik, háát van is benne valami, nekem akkó jó.

Na mostanság meg ekezd politizányi, hu drága Lajosom ne sziggya a kormányt, lösz ez még igy sö. Magáná se a kormánnya a hibás, hanem az Anyós aki maginak hozta a pályinkát, mi a francnak az, csak szédül az embör tülle, meg meleg is van, a télire való. A zárokba meg gondulom a sártu csuszott bele. Na csak magyaráztam, hogy maga nem ollan embör.

Mostan menek, mert meggyütt az emböröm a piharcrul, oszt megsokajja, hogy én itten csetölök.
Pusszantya Bözse nénnnye!

július 27. 9:19

Adoma 2008.július 27. 16:31

Drágaságos langallós Hőgyeim! Mekkő ho mongyam, mostanába annyira tematizájják a magik Lajosa gondullatvilággyát, ho allig birgya má az iramot a válaszúllás tekintetit fővillanyozva! Csak ugy oncsák a sok adomákot neköm! Én mög, csak kapkodom a fejömet, ho mellikre, mit is válaszújjak! Me, asse szertném ám, ho kimaraggyon valami lényegöt megváttó értékös replika! Ha esetönkén kijis maranna egy két rejagállás valamire, nézzék má e szegén fejemnek! Most szóllnék Bözse Nénnyihő! Má, mé hándátam vóna fő a lángos folytonosságának eredendőségit? Csak tapéntatossan szótam az ügybűl kifolyólagossan, me aszittem Kendnek szalatt meg a szájjaize itt a pitaromban. Mámost bocsánatot kívánok! Istenlássa a lölköm bokrétájját, ho mennyire a szüvembe zártam kelmedet is! Csak kicsit odamondókátam. Éva lölköm is láttya a szándokom hamvas mibenléttyit! Mindig öregezik nekem itten! Hát mé köll? Nagy huncutt magi még, én látom asztat! Hajó veszem ki akko esetönkén még ekcsön is elűfordull! Köllisaz én mondom! Me ettercs fijatalon az embörfiját meg lányát is! Magamrú is tudom, öregkecskejis megnyajja a sót! De még nemisakárhogy! Megasztán muszájjis, me evárgyák az emberfijátúl! Megaszán amásik! Hunajd vette kigyed, ho politizátam amottan? Dehogyis! Távolájjon tűllem! Mehogy éppen öléggé elitéhetőnek tartom én esztet! Csak a hasonulat okán mertem kiejteni a kormányt a klavijaturhámon. Mer, bármi vanis, annak a kormány az oka! Most a kormánt, rám köllött vón érteni, ha ügyesebben forgatom a szót a száritógépem bötüvetőjjibe. Há igy sikerűtt! Most nemtudom, sikerűtt e ellátni az embör dógát? Merhogy ujjan nagyon igyekezett el innen? Akkó, puszikájja: Lajos


Hamvasorczájjú pipitér Lölköm! Tuggya jó, hogy nem bántanám én a Bözse nénnyit! Csak nembirtam kihanni a ziccert! Nagyon tugya a magi pörgebajcú lajossa izlésit támogatni! A tejfölös, fokhajmás lángost piszkosúl szeretöm! Csak nyogottan raktya ki a pitart vele lekközelebb is! Csak ne a fődre, merakkaor ugyjárunk vele, mind a múttkorába is! Elették ezek a kóficos kutyák a naggyát! Oszt csak miclikek marattak belülle! Magi csak terhejje nyugottan a tárhelem pitargyát azokka a szép grapikákka, meg csöngettyükke! Csak előtte ellentőrezze le üket! Ezekszerint nem cérnametítt vót a föltét rajtuk? Má, aszittem, ho valami csabakörnyéki, vagy labanvidéki módit promócióz nekem itten?

Az ómapálinkáva meg nagyon himestojás móggyára bánok én! De, micsinyájjak, akkoris efogyik, ha csak a szömömbe csöppentek vele, úgy külsőleg főhasznával... Meg ittenvan eza fenenagy melegidő is ! Párolgás van, de nemisakármilyen! Má emlitettem a Bözsenénnyiné, hogy a kormánydolog, csak amulyan szófordulatként lött aposztrofáva a dógok földobását illetőjen, ámbár, a fenese tuggya! Namajdeccer emeséllem a cintulabáttya esetit az Olcsvaapáti szilvórijum vonatkozását fölévetőlegessen.

Ja! Majdefelejtem! Ménemmonta kigyed, ho rögge gyün hozzám! Merakko a rosseb ment vón ki olan korán a határba! Csak emilezze nekem az ábrát ilyenkor, oszt maj erendezzük a többit itthun a szépszoba oltalma alatt! Csak tessék minné gyakorabban gyünni kérem! Estvérekeve, millen jókat etunnánk öcsörönni a pitar tornácán! Jókat harapnánk a tennapi langallóbúl, meg kortyúgatnánk jóféle itókákot is!

Most, hommá jó megerett a móndókám, talán még a végire se gyutnak máma, menyek a dógomra! Csókujja, ölelli: Lajos, a magi bámullatos lalimadara!

Megjegyzések: 6


Megjegyzések

Éva megjegyzése:

A zéletbe nem tom mán meg az "ekcsön" mibenlétit legalább elméletileg óvasva hozzávetőlegesen Lajoska szájábul az ü stylussával.. Bisztosan gyakorlati oktatást prezenytál valahun. Nagy a tanyavilág!:-) augusztus 1. 10:09

Éva megjegyzése:

De úgyám, hogy mi jányok is végiolvashassuk méltósággal...:-) július 29. 12:04

Éva megjegyzése:

Ha Lajos kipihenyi magát, várok nemmi felvilágosítást az felvázolt ügyet illetőjen miegymásosan, mélységesen a lényeget érintve kifejtve.:-) július 29. 12:03

Éva megjegyzése:

Oszt lehöt, hogy félreértettöm? Valami lejányregínybül van a szó fejezetként? Hinnye no, de izgat a mostmárpedig ugymiegymásilag, hogy mi is az...:-) Labdacs feladva, a zütő meg a Lajoskánál...:-) Oszt hagy csapkoggya lefele! július 28. 18:14

Éva megjegyzése:

Én értem mi jaza ekcsön!:-)))Majd Lajos elmagyarázza neköd is amaga móggyán! Csak ne pirujjá! Ez az ü dóga, ü körműte leja szót! Majd visszagyüvök óvasnyi, mert mostmná kíváncsi vagyok, hogy ógya meg a feladatot!:-)

Én nem is írok itten többet, mert a szürkeegér állományát félti a Lajoska. Hogy terehelés alatt van. Pühennyen csak! Az ekcsön ugyis feladat neki!:-) július 28. 18:09

Pentz Zsóka megjegyzése:

Hát agyisten magának Lajosom! Mostannék rövid löszök, ho ne köllön kapkodnyi a fejecskéjit, egye kutya ma nem szószátyárkodok, ho tuggyon pihennyi. De azé szeggye össze gondolattyait, mert gyüvök hónap oszt akko mögbeszilünk mindőnt. Jókat viháncótam az irásán, na magi söm mögy a szomszédgyába huncutságért! De ez igy van jó, mert ameddiglen viccöl az embör addig nem öregszik. Jaj, eztet nem szabad kimondani, de nem is magamra gondutam most, csak ugy átalánosságába. Mindönt mögértöttem, csak egyet mongyon mög neköm, hogy mi a rossebb az az ekcsön, nem gyüvök rá még estélig söm, akko meg majd nem tudok alukázni emiatt. Ha csunya akko löneirgya! Me ha,hiszi ha nem szégyöllös vagyok ám! Bizonyám! Na láttya Lajosom mögigértem, hogy nem sokat beszilek, oszt má megent majd nem győz válaszóni. Na menek én is a dogomra, mert a teheneket löcserétetem radijjátorokra, oszt most azza foglalatoskodok. De lehet rosszu töszöm, mer a tehenke nagyobb melegöt ád, ehhez mi a véleminnye? Na csokujja magát: Bözse nénnnye. július 28. 16:14

Még jó... 2008.június 2. 16:46

Még jó,hogy vannekem eza kackijás bajcom! Me, ha még esse lönne,akko, a kutya se nyittaná rá Lajosra a kiskertkaput se... Máma este kicsit mekköne vixunyi is, me má nagyon lógassa az állagát itten. Pláne meg a helin is, meg, arra vonatkozójan is! Aranyos lölköm fővetésire azé egy kurta szóva hadd válaszújjak megfelé a kisnyagyságának! Má, hogyis érnék én ilyen nyári dologidőbe a tárheleken heltelenkenni, csak ugy, mint pediglen emigyen! Válaszúva még, a csipkedés tárgyábú kifolyólagossan keletkeztetett helzet szifilisztikájjának fonáktyát, azon melegibe kellve, hogyaszongya hogy: asztatat, nemtudom, minek nekem a sok tárhelmicsoda, de asztat tudom, ho Lajosnak, ottan vana zistállója, ottan vannak a desznyók a zólba felé, rögvest visittanak is mind a veszettek! Meg ottan vannak a lóistállóba, a kefe is neköm, aki igöncsak mekkévánnya a kezem munkáját, legakább öccö, hogy nehogymá töbször! Megasztánnék még, ottan van neköm a Mareskám is, az ágrágó fajtábú, felhozatalossan. Mega határ tengeri, amit mekkő röndösen kapányi! Nembeszétem mégakkó a kaszányivalórúl, egyetemben a szőllőművelés ügyivel... Há, ezé nem köstörködik, a magi szépbajcú Lajosa itt, ácsingózva a szépségös Lölköm-virágom szavát lesve egyfolytálagossan. Pedig nagyon odavagyok a szép fehérnép szójjáér! Mire hazakeveredek a határbú, mácsak az üzenet vár engemet, hogy itvótam! Meg ilyenek... Eccö, majcsak összetanákozunk a széplölköm virágomma, itten a portámon is, nemcsak a portálokaon fogva a rözdüllések fonáktyán, a fótot. Csókujja, aszta az aranyos , helyre kis szájját: Lajos


Itten lent meg a kedvenc hawimetallomat láthassa kedves anygyalom, galambom...
 

Megjegyzések


Cintula megjegyzése:

Kedves Évike! Látja Maga is, hogy ez a Lajos, milyen hánya-veti egy alak! Magácska, rendszeresen szorgoskodik a portáján, ő meg rá sem hederít! Meg sem érdemli Kegyedet ez a mihaszna, bajszos gatyaszaggató gézengúz! Tessék már kicsit szigorúbban bánni őkelmével! Még a végén elkapatja magát. Kezét csókolja: Cintula június 2. 23:19

Éva megjegyzése:

A hawymettalgya, meg egiszen zengzetes, Honnan vette eztet elő? Fel nem foghatom!:-))) június 2. 21:45

Éva megjegyzése:

Lajosom, csak aztat tudom mondani, hogy a kackijjás bajca a magi szekszepligye! Az vonza be a fehírnípet oszt fennakadnak rajta, mint a légyfogó raggacsos lapján a legyek. Csak ott zümmögnek emijatt a jányok magi köröl szárnyverdesve, a magi bajcára ácsingozva egyik pirkadattól a másikig.

Hogy még magára nézve mi más miatt párásodik be a jányok szeme és dobog a szíve hevessen, aztat nem tudom, de nyomozásilag folyamatban vagyok.Nekem is ver a szűvem, de csak én tudom, hogy ki és mi miatt... Titok, le van lakatulva.

Még hogy nem nyit magira senki??? Oszt nézze meg a vendéges könyvit rögvest. Május 27-én délidő után itt vótam Irtam is kendnek az ablakpuculásomrul, oszt nem gyütt azóta sem ide. Sokszor itt vótam, hogy válaszult-e. Itt sírtam a kiskapuban, hogy nem írt.Nézze meg a könnyem tócsáját!

De megértem én magit, dógos férninép nyáridőben nem henyél. Teszi a dógát, iszen le is írta mi minden munkája van. Oszt nekem tetszenek is a dógos férfiemberek. Ahogy mozog az izmuk serénykedés közben, la.

Akkor el is búcsúzom. Majd osszefutunk más portán vagy tanyán. Teccett, hogy írta a véleményit a képeimrül. Az ebédesrül. Olyan volt, mint régön, és bepárásudott a szemem a meghatottságtul. Mert én aztat a papadicsumi állapotot szerettem, mikor magi gyütt és szórta a kedves, sőt hogy úgy mondjam humoros mondandóját a fotográfiják alaja. Oszt vótunk sokan.

Puszikálom a bajcáját és környékit. Éva június 2. 21:43

Böske nénnye 2008.június 6. 0:00

Dikkmá! Kit látnak szömeim!? Drága Böske nénémasszony vót itt ihun látogatóba a tanyámon? Gondullom, ho jó meglepődött mikor begyutott ide, a Lajosféle portára! Hát csak tuggya kend, Böske nénnye! Igaz, esztet a nevet kihatta fősorullás mikéntyibűl, de neköm meg, pont etteccik! Akko, foltatnám a mondókám fonalgyát, abbúl kifolyólagossan, hogy eveszett a barátlistám! Ezutáncsak aggyühet ide be, akinek kujcsot adok! Magi is kapott eggyet, csakhát nem figyet fő rá a kedves nénémasszony! Mácsak azéris küttem magának is ebbű a titokos kujcsbú,me régen is ujjan jó vót hozzám, ho még Kossuth kiflit is hozott néköm. Lajos meg az ilyen jóféle szivességeket e nem felejti ám! Ez ugyvan, aho mondom! Na, várgyon csak, ippen pöktem eggyet, me eza feneséges pipám meg edugút, ehune! Nemtudom, mija rossférget köll ugrabugráni, miko hekszencsussza van kendnek meg má! Nemmondom, neköm is fájdogát eppárszor eza francos derekam, de ugy átlagossan rendbe vagyok ezügyileg. Vegyen a patikába Flektor nevü gyógyszeret, ammaj rendberaktya izibe. Minekide amerikás pirula! Akko, csak gyógyúgasson, és vigyázzon magára rendessen! Az ura meg megne neszüjje, hogy hozzámgyütt, me nemakarok ám én kokasvijadalon résztvenni! Teccikérteni! Nyugoalmas jóccakát kiván magicskának: tisztüllője és baráttya: Lajos

3 grácijának! 2008.június 12. 22:32



Értesittőm a tisztűtt grácijákat, hogy a szépséges vendégkönyvem pitvargyában hagyott üzeneteikre, fölvetéseikre, tisztösségösen megválaszútam, a mihöztartás éppséginek fönntartását illetőjen is!


A Magik Lajosa, szomjuhozza a látogató széphölgyek kulturrális affinitását!
 
Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Aranyos, kacskaringósra kirittyentett egy virágszálam! Há, reggő, bizisten nem vettem észbe, eszteta jófajta megjegyzésit emitten. Tuggya asztat magi, hogy menek én a jányosházhó, ha tudok! Meg asztán, asse bajj, ha kicsit biztassák is az emböfiját! Me annékün ekámpicsoronnak aaz egerek is az egérlikaba, hátmég a kend vixosbajcú Lajosa! Isten tarcsa meg a szépasszony mennybéli affinitását, a lajos szivetájéka gyönyörköttetésit illetőjen. Örüllök a kis elemózsijának amit, a vendégkönyvbe traktaként kiszabott neköm! Há, csak gondújjon is nemeccer, sekéccer, ellenben akár egész fertáj naphosszatt is a kegyid pipátúl füstölgő, bajcamegrezzenő, Lajosára! Csókujja, ölelli: a kegyöd Lajoskájja. június 13. 15:57

Éva megjegyzése:

Lajosom, el is fogadom a magyarázatát arra vonatkozólagosan, hogy mijért nem tette tisztelötét nálam mostanság. Csak tudja maga a férfiembör, oszt maginak köll gyünni inkábbn a jányos házhoz. Így szokás. Bár én úgyis gyüvök ide is, a tradicijó ez esetben nem számít alapfönnforgásban. Láttam gyütt is hozzám, oszt most repdes is a lelköm ez ügy tárgyában. Mert én az ügyek trágyáját figyelemmöl kísérem.

Az affinitás megvan, pitte is lesz, csak most ez a szárítógép a munkahejjemen nem alkalmas eme tranzakcijóra. De majd! Mert a maga böndője neköm fontos pozícijóba került.

Isten áldásával. Puszikájja: Éva június 13. 7:27

Brigikének 2008.június 13. 20:45

Ejj, hogy egyem aszta kis aranyos szivit magicskának! Aki ilyen szép zengő, csöngettyűs versikéve örvendezteti meg a tárhelek betyárát, nevezetössen engem a nagy Lajosot, az bizony nagyon befészekelli magát Lajos ünge alatt dobbanó szüve tájékába. Mekkő hanni, nagyon szemléletös módon faragta versinek lábait, az én szorgosságom, koránkelésem, meg minden jóságom, és szépségem tekintetibe. Azis igaz, ho szeretöm a jószágot, meg a virágokat is. Különössen a krumplivirágot, me az a kedvencem. De ha kérhetöm a kisasszonyomat, ne önözzön engömet, me a tanyasi embörnek ez ujjan, mindha szidnák a teremészettyit! Szóliccson csak, Lajosomnak, vagy vaccsak eccörűen, szépséges Lajosomnak! Me ez közelána a valóság szemenszedett kiritikájjának mikéntyit tekintve is, a lölköm világának ábrándos vickándozásáhó, és ezön fölül is, meg pláne! Édes kis Brigihugicám, csókullom a kiskezit, és köszönöm a költői vénájának nekembuzdullását efféleképpen is: Lajos

Megjegyzések


Csuta Lajos megjegyzése:

Na, esztet a választ vártam én kiskegyidtűl! június 15. 1:02

Brigi megjegyzése:

Nagyon szívesen szépséges Lajosom :)) június 13. 21:58

Szemérmetes 2008.június 14. 23:45

Kedvös Szemérmetes Erzsók Nénnye! Köszönette vettem az iccaka közepette idehozott finomságos falatokat. Igaz, ho a kutyám foggya betyárokat, de maginak nem kő attúl tartani, hogy lerángattya a kend cifra pöndölit. Me, ahogy magi is megmonta, okos minda gazdájja! Na, most esztet nemtudom hogy vegyem? Bóknak-é, avagy degradáció félének e? Hivatalbúl az esőre szavaznék, ha löhet! Mondom, nem köllöt vóna a kapu elé letennyi azt a kis elemózsikát, me a kutyák felit bedörgűték, mire észbevettem az esetet. Maj lekközelebb ügyesebben csinyájja a lölköm! Az ura meg hadnézze aszta focimeccset! Addig is nyugottan kóricáhat, me ilyenko selátnak, se hallanak az atyafijak! Jómongya, allábbb, hogy fogékony Lajos lölke a költészet mibenlétinek befogadólagos fődógozása ügyiben. Oszt magi is irhat ám szép lábas verseket, csak ene szalaggyon a kikőttése közbe! Megasztán, hogyannám át a kend puszijját annak a kisjánynak, mikó azúta se nézett rám, még annyit se minda Sanyiszomszéd a kutyájjára. Vigyázon a feje fájásának ápullására, me ebbű csak egy van! Csókújja kendöt: Lajos

Megjegyzések


Cintula megjegyzése:

Láthatod, kesves Zsóka, hogy van foganatja a Lajos dorgálásának! Csak, jól oda kell neki cserdíteni, mindjárt tudja, hogy hány az óra! június 27. 0:46

Pentz Zsóka megjegyzése:

Na láttya, igy jár az aki állandóan kóricál, ki gonduta vóna, hogy kend is blogozik? Oszt most ártatlanul bántottam magát, pedig ezek szerint én vótam figyelmetlen. Jó leszittam kedves Lajosom, oszt meg sem érdömöte. Na, de nem árt ám a férfiembert néha lekapnyi a lábáru, hogy tuggya merre van előre. Uhogy eztet most tegye be a sifonérba, oszt majd ha megérdemli a dorgálást előveszi, egyszóval megelőlegöztem maginak.



De hogy maginak millen rendős barátnője van, szót nekem, hogy hun válaszót maga nekem, bizonyám azé tanátam meg a válaszát. Aztán tugya-é, én ma már irtam magának egy hosszi megjegyzést, oszt ugy elszát az uccsó pillanatba, hogy nosza,mérgembe mondom, akkó ögyön meg a fene, majd délután megpróbálom. Na láttya oszt itten vagyok, de má nagyon nehézkesen megy a fogalmazmányom, igen utálom eztet a kányikulát. Menek is, oszt e nagy dézsa vizbe belemártózom, magi Lajoskám meg vigyázzon magára, mert tuggya Lajos csak egy van. Na még csak ögyet akartam mondani, hogy észrevettem ám,hogy kedvembe járt, lövötte azt a nyenyerét, na láttya ez sokkal szöbb, és még a Zuram se szól érte! Kend nagyon ügyes, én még azóta se tudom, azt a fránya zenét beraknyi az odalamra, a más tolláva meg nem akarok ékeskedni, mert nincs ám kidobva! Tuggya mirü beszélek ugye? No Isten álgya magit, ha tudok gyüvök. Csokolja magát Bözse nénnye, vagy aho gondulla,Szemérmetes Erzsók, nekem mindögy.